BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Éjjel visszaszáll Angliába a Sólyom

A Sólyom légitársaság első gépe, az Álmos vezér nevet kapott Boeing 737-500-as vasárnap éjjel visszaindul angol bázisra az alkatrészekért.

Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways Kft. vezérigazgatója a repülőtéren újságíróknak elmondta: a repülőgép kifogástalan állapotban van, az első gép charter-repüléseket végez szeptember végéig, amíg a további lízingelt öt gép meg nem érkezik.

A tervek szerint október elején indul az első menetrend szerinti járatuk és év végére 36 desztinációra repülnek, induláskor 22 célállomást hirdetnek meg. Egyelőre 12 géppel számolnak ebben az évben, de számuk bővülhet.

Hosszú távú járatok a jövő évi menetrendben várhatók mondta Vágó József hozzátéve: a jegyeladásról megállapodtak a szolgáltatóval, és záros határidőn belül, augusztus legvégére vagy szeptember első hetére készen állnak a jegyértékesítési rendszerrel. Az idén három hónap alatt 300 ezer utassal számolnak.

Vágó József elmondta, hogy 30 főállású munkavállalót már felvettek, az augusztus elején meghirdetett 35 munkakörben 400 embert vesznek fel, később 1000-1500 főt alkalmaznak majd.

A vezérigazgató szerint a repülési engedélyek az indulásra meglesznek, közösen dolgoznak a hatósággal. A rádióengedélyt már megkapták, a lajtstromba vétel megtörtént. A brit hatóság megerősítette, hogy a lízingelt gépek műszaki állapota kiváló, amelyet a magyar hatóság elfogadott. A lízingcég alkatrészeket is biztosít a gépekhez, az Álmos vezér vasárnap éjjel visszaindul angol bázisra az alkatrészekért.
   
Kérdésre válaszolva a vezérigazgató közölte, hogy eddig 2 millió eurót fektettek a cégbe a tulajdonostársak.

Az új magyar légitársaság létrehozásának előkészületei a cég bevallása szerint még 2012. február 6-án indultak, egy potenciális befektetőnek küldött e-maillel. Az eltelt időszakban számos befektetővel és vezető nemzetközi légitársasági partnerrel folytattak komoly tárgyalásokat. Végül a légitársaság kisebbségi tulajdonosaként az Ománi Szultánság fővárosában, Muscat-ban bejegyzett idegenforgalmi vállalkozás szerez részesedést.

A fejlesztéséhez szükséges további pénzügyi forrásokat pedig egy Egyesült Arab Emirátusok-beli, Dubai-ban bejegyzett, széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, tőkeerős pénzügyi befektető biztosítja. Brüsszel, London, Párizs, Milánó, Frankfurt, Stockholm és Amszterdam, ezeket a városokat fogja először repülni a Sólyom Airways – tudta meg korábban a Világgazdaság Lucsik Jánostól, a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Holding Kft. ügyvezető igazgatójától.

Az első negyedévünkben, vagyis szeptembertől decemberig 6-12 millió euró áll rendelkezésre az arab befektetőknek köszönhetően” – mondta Lucsik János. Vágó József vezérigazgató korábbi ígérete szerint még augusztusban megkezdik a jegyértékesítést. Folyamatosan érkezik a további öt repülőgép, vagyis az European Aviation Group nevű brit cégtől lízingelt, összesen fél tucat Boeing 737-500-as Budapestre. A Sólyom Airways közölte: az 1990-ben, 1991-ben és 1992-ben gyártott gépek kiváló műszaki állapotban vannak és a közelmúltban komoly felújításon estek át. A most landoló repülőgép 1992. január 1-jén készült el, azóta 35 ezer órát repült.

A kormány egyelőre kevésbé osztja a cég lelkesedését. „A Sólyom Hungarian Airways Kft. képviselői általánosságban bemutatták elképzeléseiket a minisztériumban. A tárca ugyanakkor nem ismeri a részletes terveket, azok életképességét, fenntarthatóságát ezért megalapozottan nem tudja megítélni. A megbeszélésen állami részvételről vagy hozzájárulásról nem született megállapodás” – közölte lapunkkal a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Ugyanakkor szerintük egy Budapest központú, versenyképes nemzeti hálózati légitársaság kedvezően hatna a hazai légiközlekedési iparág lehetőségeire és a magyar gazdaságra. Úgy látják, hogy egyebek mellett növelhetné a gazdaság összteljesítményét, megrendeléseket generálhatna a szektor magyar vállalkozásainak, közvetlenül és közvetve számos új munkahelyet teremthetne, hasznosan támogathatná a Magyarország földrajzi helyzetéből fakadó előnyök kiaknázását az idegenforgalomban is.

A fő probléma, hogy a Sólyomnak jelenleg nincs hatósági engedélye, de a Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint már ez is folyamatban van. „Sem a Sólyomról, sem a Hungarian World Airwaysről, sem más jövőbeni kezdeményezésről nem érdemes beszélni mindaddig, amíg valamelyikből tényleg légitársaság nem lesz” – olvasható a Wizz Air állásfoglalásában. A fapados cég szerint az újonnan induló légitársaságok túlnyomó többsége vagy soha nem száll fel vagy néhány éven belül csődbe megy, mert nem rendelkeznek megfelelő tőkebefektetéssel. Leszögezik: egy elavult flotta pedig kérdéseket vet fel a működési biztonság és a hatékonyság kapcsán. Váradi József, a Wizz Air vezére nemrég azt mondta: „homokot árulni a sivatagban most jobb üzlet, mint belépni a légiközlekedési iparágba”.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.