Rezsicsökkentés: rossz kiindulópont, téves következtetés

A kormányzati kommunikáció ennek ellenére rendületlenül sulykolja, hogy a külföldiek által uralt energiaszektor irreálisan magas árai döntően az extra monopolprofit érvényesítésével kapcsolatosak. Nehezen feloldható ellentmondás, hogy miként lehetséges irreálisan nagy extraprofitot realizálni akkor, amikor a hazai árak többé-kevésbé megfelelnek az uniós átlagnak.

A kérdés megítéléséhez alaposabban meg kell vizsgálni az energiaszolgáltatások árait alakító külső és belső tényezőket. Napjainkban az energiahordozók árait döntően a kőolaj világpiaci ára mozgatja. Miután a hazai energiagazdaság importkitettsége lényegében megfelel az EU-átlagnak, ebből az árakra vonatkozóan jelentősebb eltérések nem következnek.

A belső energiaköltségeket alakító további meghatározó tényező a dollár árfolyama. A válság után a forint a dollárral szemben nagyobb mértékben gyengült – az árfolyam 150 forintról 220 forint közelébe emelkedett –, mint a többi európai deviza, emiatt az import energiahordozók belföldi költségei nálunk emelkedtek leginkább. Emiatt a hazai árak akár az EU átlag fölé is emelkedhetnének.

A forint árfolyamának válság utáni gyengülését igen sok – nem csak gazdasági – tényező befolyásolta, de alapvetően és trendszerűen mégis gazdaságunk gyengülő nemzetközi versenyképességével függ össze. Az utóbbi időben megjelent nemzetközi versenyképességi rangsorokban a magyar gazdaság tavalyhoz képest 4–5 hellyel lejjebb csúszott. Az árfolyam alakulásában fontos szerepet játszik még eladósodottságunk mértéke, az érzékelhető befektetői bizalomvesztés és az ország pénzügyi sebezhetősége is.

Ha pedig az árfolyamot a versenyképesség és a szélesebben értelmezett gazdaságpolitika határozza meg, akkor az energiaköltségek csökkentéséhez egyrészt, az ország versenyképességének jelentős és szisztematikus javítása, másrészt az adottságokhoz és a valós lehetőségekhez igazított gazdasági fordulat szükséges.

Importunkban az energiahordozók igen jelentős hányadot képviselnek, így a gazdaság gyenge és romló verseny- és exportképessége a gyengülő forintárfolyamon keresztül az energiaszektorban csúcsosodik ki. A lakossági költésben igen tetemes arányt képviselő energiaköltségeket politikai diktátumokkal látszólag és átmenetileg csökkenteni lehet ugyan, de a gazdaságpolitikából eredő árfolyamromlást politikai akarattal nem lehet megfordítani. Ráadásul a lakossági energiaárak 20 százalékos csökkentése azt a hamis illúziót kelti, hogy a felhasznált energia valóban olcsóbb lett, így viszont csökken a szélesebben értelmezett energiaracionalizáláshoz kapcsolódó ösztönzés.

Nehezíti a tisztánlátást, hogy a piaci forintárfolyam és a vásárlóerőn számított árfolyam között szakadék van, és az eltérés az EU országok között Magyarországon az egyik legnagyobb. Az alacsony és romló vásárlóképességű lakosság számára a piaci árfolyamon értékesített energiaszolgáltatás komoly teherként, a nemzetgazdaság és az importőr számára azonban – legyen akár állami, akár magáncég – a mindenkori piaci árfolyamon jelentkezik. A súlyos többletköltségeket tartósan sem a szolgáltató vagy a nem lakossági szféra, sem az állam nem fedezheti. A lakossági árcsökkentés a szélesebb közvélemény egyetértésével találkozik ugyan és politikailag hasznosnak látszik, a súlyos társadalmi-gazdasági problémát azonban nem kezeli, hanem inkább tovább mélyíti azt.