BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kormány információkat vár Washingtontól

usa Répássy Róbert: Washingtonnak jogában áll ilyen lépés, de érthetetlen, miért nem működtek együtt

„A beutazási tilalom ügye rányomta a bélyegét a magyar–amerikai kapcsolatokra, ettől elvonatkoztatva azonban azok kitűnően működnek, hiszen két baráti nép szoros, szövetségesi együttműködéséről van szó” – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén. Magyar Levente felidézte, hogy október 6-án, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjétől értesültek a kitiltásról. André Goodfriend akkor jelezte: korrupciós gyanú miatt nem engednek be tíznél kevesebb magyar állampolgárt, nevüket és beosztásukat azonban sem akkor, sem azóta nem árulta el. Goodfriend pénteken arról beszélt, a kitiltás a kormányzattal kapcsolatba hozható személyeket érint. Hozzátette: korábban itt működő amerikai cégek részéről is kaptak információkat korrupciógyanúval kapcsolatban. A vízumtilalommal „megtették, amit megtehettek”, ugyanakkor a nagykövetség jelzi a magyar nyomozóhatóságoknak, ha törvénytelenséget észlel.

Répássy Róbert, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a bizottság ülésén hangsúlyozta: biztosnak tűnik, hogy van egy korrupciógyanúval érintett kör, aemlynek tagjait kitiltották az Egyesült Államokból, és Washingtonnak jogában áll ilyen lépést tenni. Ám érthetetlen, hogy az Egyesült Államok miért nem vette igénybe a bűnügyi együttműködés csatornáit.

Polt Péter legfőbb ügyész azt jelezte: az Egyesült Államoktól jogsegély folyamatban lévő bűnügyben kérhető. Az ügyészségen azonban nincs olyan konkrét bűnügy, tényállás, bizonyíték, amely ezt lehetővé tenné. A bűncselekmények megelőzéséről szóló egyezmény keretében ugyanakkor a legfőbb ügyész az érintett üggyel kapcsolatos minden olyan adat átadását kérte, amelyet a vonatkozó jogszabályok lehetővé tesznek.

Varga: nyomoznak

Varga Mihály a parlamentben közölte: az egyik amerikai étolajgyártó cég (a Bunge) vezetősége 2011 szeptemberében jelezte a NAV-nak, milyen jelenségeket tapasztal az élelmiszerpiacon. Ez alapján kezdett nyomozni az adóhatóság. Tájékoztatása szerint 12 gazdasági szervezetet használtak fel az elkövetők. Újabb egyeztetés tavaly novemberben volt, miközben 2011 a Bungén kívül a Glencore és a Cargill bevonásával folyik gabonakereskedelmi vizsgálat. „Ha az amerikai nagykövetségnek további információja van, kérjük, segítsék a NAV vizsgálatát” – tette hozzá a miniszter.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.