A számító őrült

Madman theory, vagyis az őrült ember elmélete – így hívják azt a tárgyalási taktikát, amelynek lényege: tettesd magad őrültnek, kiszámíthatatlannak, irracionálisnak mindaddig, amíg az ellenfeled nem hiszi el, hogy bármire hajlandó vagy, még arra is, ami egyenértékű számodra az öngyilkossággal.

Az őrület színlelésének hasznosságáról Niccolo Machiavelli is elmélkedett már, a technikát azonban Richard Nixon amerikai elnök és külügyminisztere, Henry Kissinger fejlesztette tökélyre. A tökéletesség azonban nem azonnali és gyors megadást jelentett akkor – elsősorban a vietnami háború lezárását megelőző tárgyalások során – sem. Az ellenfelet is feltüzelték ugyanis a teljesen elképesztő felvetések és fenyegetések.

Nincs ez másképpen napjainkban sem, amikor az EU madmanjeként Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter borzolja mindenkinek – de leginkább két kollégájának, Jeroen Dijsselbloem holland és Wolfgang Schäuble német pénzügyérnek – az idegeit. Varufakisz személyes előnye az, hogy a hivatásos politikusokkal szemben neki nincs is vesztenivalója: közgazdászprofesszorként már komoly hírnevet szerzett magának. Méghozzá a játékelmélet egyik elismert szakértőjeként, matematikai szabályszerűségek alapján kialakított pszichológiai stratégiája pedig igazi atomfegyvernek bizonyult azóta, hogy január végén kormányával elindították alkudozásukat a 240 milliárd eurós mentőhitelprogram lezárásáról.

Ez az atomfegyver a harctér mindkét oldalán súlyos károkat okozott ugyan, de ez idáig nem gyorsította fel a fegyverletételt. Sőt még azt sem lehet megjósolni, ki lesz a győztese a háborúnak. Varufakisz ugyanis egy 11 milliós, nem éppen fegyelmezett gazdálkodásáról híres ország képviselőjeként indult harcba az euróövezet németes szigorral működő rendszere ellen.

Ennek megfelelő hévvel és őrülettel: a már önmagában öngyilkosságnak tűnő vasárnapi görög népszavazás előtt terroristának nevezte a hitelezőket, de korábban is elég kemény szóváltásoktól volt hangos a sajtó. Nem csak az ő oldalán persze: pletykák szerint partnerei nevezték „időrablónak”, „amatőrnek”, de „hazárdjátékosnak” is, az egyik egyeztetésen állítólag majdnem összeverekedett Dijsselbloemmal, a holland pénzügyminiszter által vezetett tanácson pedig több ülés ért véget igen rövid idő alatt, ami a konstruktív tárgyalás helyett inkább éles vitára utal. Amíg Varufakisz értetlenséggel vádolta rendszeresen a hollandot, amaz, uniós rossz zsaruként, soha nem tagadta, hogy nem jutottak semmire a tárgyalások során.

Az is igaz persze, hogy a vita a fel-felbukkanó papírokon szereplő számok helyett egészen másról folyik. A görög pénzügyminiszter látszólag szép lassan belement abba, hogy több területen legalább fenntartsa az elődei által elfogadott megszorításokat, miközben olyan őrült ötleteket dobott be, mint hogy Németország háborús jóvátételként fizessen csaknem 300 milliárd eurót. Valójában azonban semmi mást nem akart elérni, csak azt, hogy az EU ismerje el: adósságelengedés nélkül nem lehet megoldani a helyzetet. A feltüzelt őrült emberrel szemben pedig egy nem kevésbé megszállott áll: Wolfgang Schäuble egyetlen vágya nem a megegyezés, hanem az, hogy a fiskális szigort semmibe vevő Görögország, a púp az euróövezet hátán, távozzon a valutaunióból.

Ha Varufakisz távozik a görög kormányból, a világsajtó aktuális kedvencét veszíti el, ám vele együtt elbukhat a görög kormány madmanstratégiája is. Kérdés azonban, mi következik utána. A teljes megadás, vagyis a hitelezői követelések elfogadása, amely egyáltalán nem garancia arra, hogy Görögország valaha kimászik a válságból. Netán egy dörzsölt stratéga, akinek behízelgőbb stílussal sikerül levennie a lábáról a hitelezői szigor képviselőit. Az is elképzelhető, hogy a Sziriza-kormány atomháborúját vívják tovább, de már az atomfegyver nélkül. A legvalószínűbb forgatókönyv azonban az, hogy a harcot a hitelezői akarat fogja eldönteni, bármi legyen is az. Varufakisz pedig kipipál egy tudományos kísérletet: a madman theory alkalmazását egy határozatlan ellenféllel szemben.