BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb magyar film nyert el nemzetközi fesztiválon díjat

Horváth Lili Szerdai gyerek című magyar-német koprodukcióban készült játékfilmjét választották a nemzetközi filmfesztiválon Karlovy Varyban a Nyugattól Keletre (East of the West) című versenyszekció legjobb alkotásának.

A fiatal rendező első játékfilmjét a filmkritikusokból álló FEDEORA zsűri is díjazta a közép-európai térség legnépszerűbb filmünnepén. Horváth Lili Fehér Károlynak, a film producerének kíséretében a díjat - a Kristályglóbuszt - személyesen vette át a szombat esti záróünnepségen Karlovy Varyban.

"A közönség szeretetét a bemutató óta folyamatosan lehetett érezni. Nagyon sokan gratuláltak ismeretlenül nekünk, megállították az utcán a főszereplő Vecsei Kingát, Fehér Károly producert vagy engem, hogy elmondják, mennyire megérintette őket a filmünk" - jelentette ki Horváth Lili, akinek nyilatkozatát a Magyar Filmunió közölte.

"Az, hogy mi kaptuk ezt a nagyon komoly díjat, mégis teljesen váratlanul ért, minden várakozásunkat felülmúlja. És emellett még a külföldi kritikusok elismerését is megkaptuk - ez több, mint megtisztelő. Nagyon fontos visszajelzés, különösen azért, mert a stábból sokunknak a Szerdai gyerek volt az első nagyjátékfilmje" - mondta a rendező, aki a Kristályglóbuszon kívül 20 ezer dolláros pénzjutalmat is kapott.

Az A kategóriájú nemzetközi filmfesztiválon mintegy 220 alkotást vetítettek le, amelyeket 132 ezer néző látott.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.