Nem lesz Brexit

Az EU-t idén súlyosan fenyegető kihívások – menekültválság, populista politika, Németország által szorgalmazott megszorítások, görög és talán portugál csőd – közül az egyik válság jó úton halad a megoldás felé. Nagy-Britanniában ugyanis nem szavazzák majd meg az EU-ból való kilépést. Ennek a magabiztos jóslatnak ellentmondhat, hogy a közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek mintegy 50 százaléka fogja támogatni a Brexitet a júniusi népszavazáson. A brit közvélemény pedig még inkább a kilépés felé mozdulhat el még egy darabig, miután az euroszkeptikusok lekicsinylik majd a február 19-i EU-csúcson elért „új megállapodást”.
Mindazonáltal talán eljött az ideje annak, hogy a világ már ne aggódjon. A kérdés politikai és gazdasági aspektusai ugyanis gyakorlatilag garantálják, hogy a brit szavazók az EU-ban maradás mellett döntsenek, még ha ez csak a népszavazás előtt néhány héttel vagy akár néhány nappal látszik majd meg a közvélemény-kutatások adataiban.

Annak megértéséhez, hogy miért szólnak a dolgok az EU-párti tábor győzelme mellett, kezdjük a politikával. A mostani megállapodásig a brit vezetők nem érveltek komolyabban a Brexit ellen. Elvégre is David Cameron kormányfőnek és kormányának azt kellett mutatnia, hogy még a kilépéstől sem riadnak vissza, ha az EU elutasítja a követeléseiket.
Ilyen helyzetben lehetetlen volt a munkáspárti politikusok vagy az üzleti élet vezetői számára, hogy egy olyan, EU-val való megállapodás támogatói legyenek, amelynek propagálására Cameron még nem állt készen. Az EU-ból való kilépés mellett kampányoló tábor ezért egyfajta monopóliumot élvezett a közvéleményben.

Biztosan ki lehet jelenteni, hogy amint a politikai széljárás megváltozik, azt a brit média és az üzleti körök is követni fogják, főként a közvetlen pénzügyi érdekeik miatt. Például Rupert Murdochnak, akinek cégei dominálják a médiapiacot, szüksége van arra, hogy az ország az EU közös piacán maradjon ahhoz, hogy konszolidálni tudja a brit, német és olasz televíziós társaságait.

Ez egyben megindokolja, miért nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani a mostani közvélemény-kutatásoknak: majd ha az országban elindul az EU-ból való kilépés hátrányairól és hasznáról szóló érdemi vita – amely feltehetően csak a népszavazás előtt néhány héttel történik meg –, akkor ismeri majd fel a közvélemény, hogy a Brexit hatalmas gazdasági kárral járna, és semmilyen politikai előnyt nem eredményezve.

A Brexit okozta gazdasági kihívások hatalmasak lennének. A kilépés mellett kampányoló tábor fő gazdasági érve – miszerint Nagy-Britannia jelentős külkereskedelemi hiánya egyfajta titkos fegyvernek számít, miután a kereskedelmi kapcsolatok összeomlásával az EU többet veszítene, mint London – egyértelműen téves. Nagy-Britanniának ugyanis külön tárgyalások révén kellene elérnie azt, hogy a szolgáltatási szektorának cégei beléphessenek az egységes piacra, miközben az uniós feldolgozóipari vállalatok automatikusan élvezhetnék azt a korlátlan jogot, hogy WTO szabályai értelemében bármit értékesíthetnek a szigetországban.
Margaret Thatcher volt az első, aki felismerte, hogy Nagy-Britanniának a szolgáltatási szektorra való specializálódása – amely nemcsak a pénzügyi, hanem a jogi, a könyvelési, a médiapiaci, a gyógyszerkutatási és egyéb területeken is jellemző – kritikus pontja az egységes piacon való brit EU-tagságnak. Nagy-Britanniának egy EU-társulási megállapodásra lenne szüksége, amely hasonló lenne azokhoz, amelyeket Svájccal vagy Norvégiával kötött meg az unió. Az EU szemszögéből nézve egy bármilyen Nagy-Britanniával kötendő megállapodásnak legalább olyan szigorúnak kell lennie, mint a meglévő társulási egyezményeknek. Ha könnyebb feltételeket biztosítanának Londonnak, akkor az azonnal azt váltaná ki, hogy Svájcnak és Norvégiának is hasonló engedményeket kellene tenni. Továbbá, ami még súlyosabb hatású lehet, a Nagy-Britanniának adott speciális kedvezmények precedenst teremtenének, és arra ösztönöznének más EU-tagállamokat, hogy kilépéssel fenyegessenek, és EU-tagságuk feltételeinek újratárgyalását követeljék.

A Norvégia és Svájc által elfogadott feltételek között szerepel négy olyan elem is, amelyből az EU biztosan nem engedne, és amelyek teljes mértékben meghiúsítanák a Brexit politikai céljait. Eszerint Norvégiának és Svájcnak be kell tartania az összes közös piaci szabályozást, anélkül hogy beleszólhatnának azok megalkotásába. A két ország beleegyezett abba, hogy az összes uniós megfelelő jogszabályt úgy ültetik át saját jogrendjükbe, hogy ez ügyben nem kérik ki állampolgáraik véleményét. Továbbá jelentős összegeket fizetnek az EU költségvetésébe. Emellett az EU-ból korlátlanul érkezhetnek emberek a két országba.

Ha Nagy-Britannia nem egyezik bele abba, hogy ilyen mértékben csorbuljon nemzeti szuverenitása, akkor a szolgáltatási szektora ki lesz zárva a közös piacból. A francia, a német és ír kormányok különösen örülnének, ha a brit székhelyű eszközkezelők, biztosítók, könyvelő- és jogi tanácsadó cégek, valamint médiavállalatok arra kényszerülnének, hogy állásaikat, irodáikat és ezzel együtt az adóbefizetéseiket Párizsba, Frankfurtba vagy Dublinba helyezzék át.

A szolgáltatási szektor cégeinek kivonulásakor Nagy-Britannia biztosan elfogadná a svájci és norvég típusú társulási megállapodások által tartalmazott kényes szabályozásokat. Végső soron a Brexit nemcsak a gazdasági kapcsolatok újratárgyalásával járna, hanem egyben a brit politikai szuverenitás elvesztését is okozná.

Lehet, ez csak Anglia esetében lenne igaz, mivel Skócia talán kilép az Egyesült Királyságból, és újra csatlakozik az EU-hoz, amivel számos londoni szolgáltatóipari állás kerülne át Edinburghbe. Amint a brit politika, gazdaság és média vezetői elkezdik felhívni a figyelmet a Brexittel járó kemény tényekre, biztosak lehetünk abban, hogy a brit szavazók az EU-ban való maradás mellett döntenek majd.

Copyright: Project Syndicate, 2016
www.project-syndicate.org