Egy „New Deal” Európa megmentésére

„Nem érdekel, mibe fog kerülni. Visszaszereztük az országunkat!” Ezt a hangzatos üzenetet lehet hallani szerte Angliában a júniusi Brexit-népszavazás óta. Ez a követelés szerte a kontinensen is hallatszik. Mostanáig bármilyen, Európa „megmentésére” irányuló javaslatot rokonszenv fogadott, még ha övezte némi szkepszis is azok megvalósíthatóságát. Manapság pedig azzal kapcsolatban merülnek fel kétségek, hogy vajon érdemes-e egyáltalán megmenteni Európát.

Az európai eszmét a tagadás, a lázadás és a tévedések elegye szorítja háttérbe. Azzal, hogy az EU establishmentje tagadja azt, hogy az unió gazdasági architektúrája sosem arra volt kitalálva, hogy kibírja a 2008-as bankválságot, deflációs folyamatok indultak el, ami kétségbe vonja az európai projekt legitimációját. A deflációra adott megjósolható reakcióként az Európa-ellenes pártok szerte Európában megerősödtek (lázadás).

Ami a legrosszabb, hogy az establishment erre tévesen azzal reagált, hogy egyfajta föderalista megközelítés gátat szabhat a nacionalista áradatnak.
De nem. Az euróválság után az európaiak iszonyodtak attól a gondolattól, hogy még nagyobb – életüket és közösségüket befolyásoló – hatalmat adjanak az EU-nak. Az eurózóna politikai uniója egy kisebb közös költségvetéssel, illetve a nyereségek, veszteségek és adósságok valamekkora szintű közösségiesítésével hasznos lett volna 1999-ben, amikor a közös valuta megszületett.

Most azonban, az euró hibás architektúrája által okozott jelentős banki veszteségek és megörökölt adósságok terhe alatt, egy föderalista típusú megközelítés (ahogy azt Emmanuel Macron francia elnökjelölt-aspiráns javasolja) már egyrészt nem elegendő, másrészt megkésett is. Ez egy folyamatos megszorítási unióvá válna, amelyre Wolfgang Schäuble évek óta törekszik. Ennél nem is lehetne nagyobb szívességet tenni a mostani „nacionalista internacionálénak”.

Megszorítások Európában

Egyszerűen szólva, a progresszív erőknek azt az egyenes kérdést kell feltenniük, hogy miért haldoklik az európai eszme. A válasz egyértelmű: a nem szándékos munkanélküliség, illetve a nem szándékos EU-n belüli migráció miatt.

A nem szándékos munkanélküliséget a beruházások Európára jellemző hiánya, illetve a megszorítások és azok az oligopolisztikus erők okozták, amelyek Európa többlettel rendelkező gazdaságaiba koncentrálták a munkahelyeket a bekövetkező deflációs időszakban. A nem szándékos migráció pedig az Európa perifériáját jellemző gazdasági gondok következménye. A görögök, a bolgárok és a spanyolok döntő többsége nem a jó időjárás miatt vándorol ki Nagy-Britanniába vagy Németországba, hanem azért, mert menniük kell.

A britek és a németek élete nem attól lesz jobb, hogy a határaikon kerítéseket emelnek, és visszatérnek a nemzetállami berendezkedéshez, hanem azzal, ha minden európai országban megfelelő körülményeket hoznak létre. Pontosan erre van szükség a demokratikus, nyitott Európa eszméjének felélesztéséhez. Semelyik európai nemzet sem tud tartósan jólétben élni, ha a többi európai országot gazdasági depresszió sújtja. Emiatt Európának egy új megállapodásra, egy „New Dealre” van szüksége, még jóval a föderációról történő gondolkodás előtt.

Roosevelt nyomában

Februárban a DiEM25 egy ilyen megállapodást mutat majd be, amelyet márciusban, a Római Szerződés évfordulóján indít útjára. Ez a megállapodás egy egyszerű elven fog alapulni: minden európainak rendelkeznie kellene azzal a joggal, hogy saját hazájában legyen olyan munkája, amelyből meg tud élni, illetve hogy megfelelő lakhatáshoz, magas szintű egészségügyi ellátáshoz és oktatáshoz, valamint tiszta környezethez tudjon hozzáférni.

Szemben Franklin Delano Roosevelt eredeti, 1930-as évekbeli New Dealjével, az európai megállapodásnak egy működő föderáció eszközei nélkül kell megvalósulnia. Utóbbi helyett az EU meglévő intézményeire kell támaszkodnia. Máskülönben Európa szétesése felgyorsul, és nem marad semmi sem, amiből föderáció alakulhatna ki.

Az európai New Dealnek öt konkrét célt, illetve az azok eléréséhez szükséges eszközöket kellene kijelölnie a meglévő EU-szerződések figyelembevétele mellett, anélkül, hogy még több hatalom koncentrálódna Brüsszelben, vagy további szuverenitásvesztésre kerülne sor:

– Jelentős mértékű zöldberuházásokra van szükség, amelyeket európai állami beruházási bankok (az Európai Beruházási Bank, a KFW német fejlesztési bank és más pénzintézetek) és a jegybankok (a mennyiségi lazítás beruházási projektkötvényekbe történő átirányítása alapján) közötti partnerség finanszírozna annak érdekében, hogy az európai összjövedelem 5 százalékát a zöldenergiába és a fenntartható technológiába irányuló befektetésekbe csatornázzák át.

– Egy foglalkoztatásigarancia-rendszert kell kialakítani, hogy megélhetést biztosító állások álljanak rendelkezésre az állami és a nonprofit szektorban minden európai számára (aki dolgozni akar) a saját hazájában. Egy ilyen rendszer alternatívája lehet annak, hogy most az embereknek a szenvedés vagy a kivándorlás között kell választaniuk.

– Egy szegénység elleni alapot kell felállítani, amely az alapvető szükségleteket biztosítaná szerte Európában, s amely lényegében egy szociális unió alapjául is szolgálna.

– Egy általános osztalékot kell kivetni a növekvő tőkenyereség nagyobb részének államosítására.

– A kilakoltatásokkal szemben azonnali védelmet kell kialakítani egy olyan bérleti rendszer keretében, amely megengedi az elárverezéssel fenyegetett ingatlanok tulajdonosai számára, hogy az otthonukban maradjanak az önkormányzat által meghatározott, tisztességes lakbér mellett. Hosszabb távon Európának finanszíroznia kellene ezt, és garanciát vállalnia arra, hogy minden európai a saját hazájában megfelelő lakhatáshoz jusson, helyreállítva a szociális lakhatás modelljét, amelyet szerte a kontinensen leépítettek.

Az adósok demokratikus joga

Mind a foglalkoztatási, mind a szegénység elleni programnak egy régi gyakorlat modern verzióján kell alapulnia. Ez az állami célokat szolgáló állami banki tevékenység, amit az eurózónán és az EU-n, illetve az unión kívüli európai államokon belüli pragmatikus, de radikális pénzügyi reform finanszírozna. Erre a célra használnák fel különösképpen a jegybankok szeniorázs profitját.

Egy elektronikus állami klíring mechanizmus is létrejönne minden országban (a bankrendszeren kívül) a betétek és a kifizetések vonatkozásában. A betéteket aztán a foglalkoztatási és a szegénység elleni programok finanszírozására lehet fordítani. E mögött pedig egy európai betétbiztosítási rendszer állna.

Csak egy új európai megállapodás tudja megállítani az EU szétesését. Minden egyes európai államot stabilizálni kell, és prosperálóvá kell tenni. Európa nem maradhat fenn az egymással való versengést megengedő rendszerben, de egy megszorítási unióban sem, amelyben néhány ország – a föderalizmus fügefalevele mögé rejtve – folyamatos gazdasági depresszióra van ítélve, és az adósok demokratikus jogát semmibe veszik. Ahhoz, hogy „vissza tudjuk szerezni országunkat”, helyre kell állítanunk az általános tiszteletet és a józan észt szerte Európában.

Copyright: Project Syndicate, 2017
www.project-syndicate.org