A fiskális pénz ígérete

A nyugati kapitalizmusnak van néhány szent tehene. Itt az idő, hogy megkérdőjelezzük közülük az egyiket, a jegybankok választott kormányoktól való függetlenségét. Teljesen érthető az a logika, amely a monetáris politikát a jegybankokra bízza, ugyanis a politikusok – akik a választási ciklusok során igencsak hajlamosak arra, hogy pénzt teremtsenek – veszélyt jelentenek a gazdasági stabilitásra.

Miközben a progresszív erők mindig is hangoztatták, hogy a jegybankok sosem lehetnek teljesen függetlenek – miután a választott tisztviselőktől való autonómiájuk növeli azon pénzügyektől való függésüket, melyeket ellenőrizniük kell –, az 1970-es évek óta a monetáris politika demokratikus politikáról történő leválasztása melletti érvelés dominál.

Véget nem érő körforgás

Függetlenül a politikai vitáktól, a jegybanki függetlenség azon a gazdasági axiómán alapul, miszerint a pénz és az adósság (vagy hitel) szigorúan szétválasztható. Az adóssággal – például egy állampapírral vagy egy vállalati kötvénnyel, melyeket olyan áron vesznek és adnak el, ami inflációként vagy csődkockázatként funkcionál – hazai szinten lehet kereskedni. A pénz viszont nem mehet csődbe, és az eszköze, nem a tárgya az árfolyamnak (a valutapiactól eltekintve).

Ez az axióma azonban már nem érvényes. A financializáció megjelenésével a kereskedelmi bankok egyre inkább egymásra vannak utalva a jórészt állampapírok által fedezett rövid távú hitelek vonatkozásában, hogy finanszírozni tudják napi működésüket. E likviditás ismert tulajdonságokra tesz szert: azzal, hogy az árfolyam eszközeként és értékőrzőként használják, a pénz formáját veszi fel.

Ennél a pontnál van azonban egy bökkenő: ahogy a bankok több bankközi pénzt bocsátanak ki, a pénzügyi rendszernek több állampapírra lesz szüksége a növekedés fedezéséhez. A növekvő bankközi pénzkínálat fűti az államadósság iránti keresletet. Ez egy véget nem érő körforgás, ami olyan likviditásbőséget generál, melyek fölött a jegybankok kevés ellenőrzést gyakorolnak.

Ebben az új pénzügyi világban a jegybankok függetlensége semmitmondóvá vált, mivel az általuk teremtett pénz a teljes pénzkínálat csökkenő részét teszi ki. A jórészt államadóssággal fedezett bankközi pénz mennyiségének növekedésével a fiskális politika lényeges tényezővé vált a modern kapitalizmust olajozó tényleges pénz mennyiségének meghatározásában.

Nagyobb beleszólás kell

Valójában minél függetlenebb egy jegybank, annál nagyobb a fiskális politika szerepe a gazdaságban lévő pénzmennyiség meghatározásában. Például az eurózónában Németország feszes költségvetési politikája hiányt eredményezett a német államkötvények terén, ami mind az Európai Központi Bank (EKB) kapacitását korlátozza a mennyiségi politika alkalmazásában, mind a kereskedelmi bankok képességét limitálja abban, hogy több bankközi pénzt teremtsenek. A pénz és az államadósság ma már olyannyira összefonódott, hogy a jegybankok autonómiájának analitikai alapja megszűnt.

Természetesen minden olyan törekvés, amely a pénzügyminisztériumot és a jegybankot egy tető alá hozná, azzal a váddal járna együtt, hogy a politikusok a piszkos kezükkel meg akarják kaparintani a monetáris politikát. Az új valósággal kapcsolatban azonban egy másik válasz is adható. Békén kell hagyni a jegybankokat, de a kormányzatoknak nagyobb beleszólást kell adni a hazai pénzteremtésben – és valóban nagyobb függetlenséget a jegybankoktól – a fiskális pénzen vagy még pontosabban, a jövőbeli adók által fedezett pénzen alapuló parallel fizetési rendszer megteremtésével.

Miként működne a fiskális pénz? Először is az az adóhatóság digitális platformján „létezne”, mely a magánszemélyek és a cégek meglévő adószámait használná. Bárki, aki rendelkezik adószámmal, kapna egy ingyenes számlát az adószámához. A magánszemélyek és a cégek így képesek lennének rá, hogy jóváírásokat hajtsanak végre az adószámhoz kapcsolódó számlájukon azáltal, hogy a bankszámlájukról oda pénzt utalnak, hasonlóan ahhoz, ahogy az adófizetésnél járnak el. Továbbá az adófizetések előtt is megteszik ezt, mivel az állam garantálja, hogy mondjuk évi 1080 dollárt törlesszenek le az adójukból minden 1000 dollár átutalását követően. Ez azt jelenti, hogy 8 százalékos éves kamatot fizetnek annak, aki hajlandó egy évvel hamarabb megfizetni az adóját.

Likviditási forrás az államnak

A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy amint például 1000 dollár át lett utalva egy adott adószámhoz kötött számlára, egy személyes azonosító számot hoznak létre, melyet arra lehet használni, hogy az 1000 dollárt valaki más adószámához kötött számlára utalják, vagy előre megfizessék vele az adót. Ezek az időbélyegzővel ellátott jövőbeli adóeurók vagy fiskális eurók egy évig tarthatók meg, utána lejárnak, vagy arra használhatók, hogy más adófizetők számára fizetni lehessen velük. Okostelefon-alkalmazások és akár államilag kibocsátott kártyák (például társadalombiztosítási kártyák) a tranzakciókat egyszerűbbé és gyorsabbá fogják tenni, valamint megkülönböztethetővé teszik azoktól a tranzakcióktól, amelyeknél jegybanki pénzről van szó.

Ebben a zárt fizetési rendszerben, ahogy közeledik a fiskális pénz lejárata, úgy nő a kereslet iránta. A rendszer életképességének biztosítása érdekében a pénzügyminisztérium kontrollálná a fiskális pénz teljes kínálatát (a tényleges kamatrátát használva) annak biztosítására, hogy a teljes pénzkínálat nominális értéke sose haladja meg a nemzeti jövedelem vagy az aggregált adóbevételek azon százalékos értékét, amelyet a törvényhozás megszabott. A teljes transzparencia és így a teljes bizalom biztosításához egy független állami hatóság által megalkotott és felügyelt blockchain (blokklánc) algoritmus végezné a tranzakciókat a fiskális pénzben.

Számos előnye lenne a fiskális pénznek. Likviditási forrást biztosítana az államnak a kötvénypiacok megkerülésével. Limitálná azt a mértéket, mellyel az állami hitelfelvétel fűti a bankközi pénzteremtést, vagy legalábbis arra késztetné a bankárokat, hogy a bankközi pénz egy részét fektessék be a zárt, hazai fiskális pénzrendszerbe, amivel minimalizálnák a hirtelen bekövetkező tőkemenekítések sokkját. Továbbá a bankok fizetési rendszerével versenyezve csökkentené az ügyfelek által megfizetett díjat.

Valójában a blockchain technológiának köszönhetően a fiskális pénz egy teljesen átlátható, tranzakciós költségektől mentes állami fizetési rendszert képezne, melyet azok monitoroznának, akik részt vesznek a rendszerben.

Jelentős előnyök

A fiskális pénz politikai szempontból is vonzó. A kormányzatok a pénzkínálatban jelentkező bármilyen pangást arra használhatnák, hogy feltöltsék a nehézségekkel küzdő családok adószámhoz kapcsolt számláit, ami elfogadhatóvá tenné e megoldást a progresszív erők számára. Továbbá a konzervatívok tetszését is elnyerné a rendszer, mivel jelentős adókönnyítést ígérne azoknak, akik segítik a kormányzatot a pénzteremtésben anélkül, hogy megsértenék a jegybankok kamatráták meghatározására vonatkozó szerepét.

A fiskális pénz potenciális nemzetközi előnyei szintén figyelemre méltók. Például a fiskális pénz segíthette volna Görögországot abban, hogy 2015-ben ellenálljon a hitelezők túlkapásainak. Továbbá ez állt azon tervem középpontjában, mely az EKB által 2015 júniusának végén bevezetett kíméletlen bankbezárások kérdését kezelte volna. Most pedig a fiskális pénz a szükséges fiskális mozgásteret adná meg Olaszország, Franciaország és más eurózóna-tagállamok számára, illetve potenciálisan megteremthetné egy megújult eurózóna alapját a hazai fiskális eurók összekötésével, ami stabilizáló makrogazdasági szerepet tölthetne be. Továbbá talán ez egy Új Bretton Woods alapjává válhatna, mely sok különböző fiskális pénzrendszer klíringuniójaként funkcionálna.

Copyright: Project Syndicate, 2017

www.project-syndicate.org