Magasabb bérekkel is versenyképesen

A rendszerváltásunk óta eltelt több mint 25 év egyik legtöbbet hivatkozott közgazdasági törvényszerűsége a hazai bérek és a versenyképesség közötti kapcsolat volt. Az uralkodó narratíva szerint a magyar gazdaság felzárkózásának alapját a képzett, a nyugat-európainál alacsonyabb bérköltségek mellett foglalkoztatható hazai munkavállalók és a magas technológiai színvonalat képviselő külföldi működő tőke párosa jelentheti. Ennek megfelelően minden olyan időszakban, amikor a kormányzat a minimálbérek jelentősebb emeléséről döntött, felerősödtek a magyar gazdaság versenyképességét féltő hangok. Nem volt ez másként az idei évben sem.

Ha csak az elmúlt több mint negyed évszázad eredményeit nézzük, akkor az értékelés egészen lehangoló. A fejlett nyugati országokhoz való felzárkózás elmaradt, miközben a reálgazdaságot nemzetközi összevetésben is kirívó dualitás jellemzi. Bár a bérek még az elmúlt években is az osztrák vagy a német bérszínvonal harmadán-negyedén alakultak, versenyképes gazdaság helyett hosszú távon fenntarthatatlan elosztási mechanizmusok – például a hivatalos GDP és a hazai szereplők által realizált jövedelmek közötti rés szélesre nyílása – jöttek létre.

A magyar gazdaság 2010-et követően sikeres stabilizációs perióduson ment keresztül. A legfontosabb kihívásává ismét a gazdaság versenyképességének javítása vált. A folyamatban különösen fontos, hogy a bérek versenyképességben betöltött szerepét is új megvilágításba helyezzük. Gyorsan változó világunkban a képzett munkaerő növekvő mobilitását és a robottechnológia széles körű elterjedését – mint két új trendet – érdemes kiemelten kezelni.

Az alacsonyabb fejlettségi szinttel és bérekkel rendelkező kelet-közép-európai gazdaságok számára az EU-s csatlakozást követően egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem csak a tőkepiacokat jellemzi magas mobilitás. A jelentős bérkülönbségek és a fejlettebb gazdaságokban is jelentkező szakmunkáshiány következtében a képzett munkaerő a régió országaiból mind nagyobb arányban Észak- és Nyugat-Európa országaiba vándorolt. A régió munkapiacai egyre nagyobb szakemberhiánnyal küzdenek, ami már középtávon is korlátja a versenyképesség javításának. A bérek és a versenyképesség között fennálló kapcsolat teljesen megváltozott. A versenyképesség javulását a bérek fokozatos, egyes időszakokban a termelékenység növekedését is meghaladó emelkedése segítheti. Az erősebb bérnövekedés lassítja a képzett munkaerő elvándorlását, idővel a folyamat megfordulását is elhozva, és növelheti a belföldi piacra termelő – többségében kkv – vállalkozások termékei iránti igényt. A kereslet emelkedése az innovációkra való hajlandóságot is emeli.

Ez utóbbi folyamat vezethet át minket a robottechnológia elterjedésének vizsgálatához. Korunk gazdaságai eltérő sebességgel, de szinte kivétel nélkül, egyre nagyobb arányban alkalmazzák az új ipari forradalom vívmányait. Az új technológiák közös jellemzője, hogy különösen a könnyen automatizálható munkafázisokban a gépek egyre gyakrabban váltják majd ki az emberek foglalkoztatását. Így a jövőben a versenyelőny mértékét nem az összeszerelés munkaköltsége, hanem az azt végző gépek és technológia minősége, valamint mennyisége fogja meghatározni. A béremelkedés az alacsonyabb hozzáadott értékű összeszerelő munkák konzerválása helyett az új technológiák átvétele és a hatékonyabb termelés irányába mozdíthatja el a hazai vállalkozásokat.

A modern korban a versenyképesség megítélését is új alapokra kell helyeznünk. A költségtényezők helyett egyre fontosabbá válnak a minőségi szempontok. Ez utóbbiaknak kiemelt feltételük lesz a jól képzett munkaerő, ezt viszont igenis mindenütt meg kell fizetni.