A klímakutatók a legtöbbet repülő tudósok

A klímakutatók, elsősorban a professzorok jóval többet repülnek, mint a többi tudós, de hajlamosabbak is arra, hogy lépéseket tegyenek repülőútjaik csökkentésére vagy ellentételezésére – derült ki egy globális elemzésből.

A kutatást a walesi Cardiffi Egyetem koordinálásával a brit CAST éghajlatkutatással és társadalmi átalakulással foglalkozó központ végezte. A több mint 350 kutató részvételével végzett utánkövetéses vizsgálat információkat szolgáltatott a repülőutak hatásairól, és támogatja a kevesebb repülőút ösztönzését elősegítő munkahelyi elvek megalkotását.

Ez az első nagyszabású vizsgálat, amely a klímatudósok konferenciák, terepmunkák és meetingek céljából megvalósuló utazásait vizsgálta. Az eredményeit a Global Environmental Change című tudományos lapban mutatták be. Lorraine Whitmarsh, a CAST igazgatója szerint váratlan volt számukra az eredmény, de kiemelte: ez is azt jelzi, hogy

„a tudás önmagában nem elég” a globális felmelegedés legyőzésére.

Felfedezéseink rávilágítanak, hogy a klímakutatók sok más szakemberhez hasonlóan küzdenek azzal, hogy környezetvédelmi kötelezettségvállalásaikat összeegyeztessék szakmai és személyes igényeikkel és hogy maga a tudományos világ sem tesz eleget a kultúra megváltoztatásáért

– fejtette ki Whitmarsh.

A szakértő szerint a kutatás demonstrálja azt is, mekkora szükség van az alacsony szénkibocsátású utazást és virtuális alternatíváit támogató irányelvek és munkamódszerek támogatására és lehetővé tételére.

Valami olyanra, ami már most is folyamatban van a Covid-19 hatására

Az utazási korlátozások arra kötelezték az üzleti világot, köztük az egyetemeket is, hogy sok fizikai utazást virtuális interakciókkal, például online konferenciákkal helyettesítsenek. Ezek a virtuális lehetőségek ugyanolyan hatékonyak lehetnek, mint a személyes találkozók, de töredéknyi költség mellett, ráadásul sokkal elérhetőbbek azok számára, akik elkötelezettek a felelősségvállalás mellett. Lényegesen nagyobb az utazások mennyisége a klímaváltozást kutató szakértők körében, mint más területek tudósai esetében.

Az adatok alapján a klímakutatók évente átlag ötször repülnek, míg más területek tudósai négyszer.

A klímakutatás és a fenntarthatóság vizsgálata több terepmunkát igényel, de még ezt beleszámítva is sokkal több nemzetközi utazáson vettek részt. Azt is megfigyelték, hogy a munkahelyi pozíció emelkedésével nőtt a repülések száma is. A klímakutatók ugyanakkor jóval inkább tudatában vannak és aggódnak a repülésnek a klímaváltozásra gyakorolt hatása miatt, ezért gyakrabban ellensúlyozzák utazásaikat, alkalmaznak alternatív módokat, vagy le is mondanak az utazásról.

A klímavédelemmel foglalkozó tudósok 29 százaléka dönt úgy, hogy a repülés karbonlábnyoma miatt nem megy el egy munkaeseményre, míg más kutatóknak csak 5 százaléka jut erre a döntésre. Ugyanakkor a gyakorlati tényezők, például a családi kötelezettségek vagy az alternatív opciók elérhetősége sokkal erőteljesebb faktorok a repülési hajlam megjósolása szempontjából.

Kevin Anderson, a Manchesteri Egyetem energia- és klímakutató professzora, a Tyndall Klímakutató Központ egykori igazgatója számára „kényelmetlen” volt a tanulmány olvasása.

A jelentés a gyors változás elindítója kell, hogy legyen. Bele kell néznünk a tükörbe, reagálnunk a saját kutatásunkra, és gyorsan a 21. századhoz illő akadémiai közeggé válnunk. Talán akkor a kormányok, az üzleti szféra és a szélesebb civil társadalmi réteg jobban odafigyel kutatásainkra és következtetéseinkre

– véli Anderson, aki maga nem vett részt a CAST vizsgálatában.