BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliókkal végez a légszennyezettség Indiában

Tavaly már az összes halálozás 18 százalékáért voltak felelősek a szennyezett levegő okozta megbetegedések.

A szennyezett levegő mintegy 30 százalékkal több embert ölt meg 2019-ben, mint 2017-ben Indiában – adta hírül a The Lancet című orvostudományi folyóirat.

Tavaly 1,67 millió ember halálát okozta a légszennyezés, ami az összes elhalálozás 18 százaléka.

A 2017-ben folytatott hasonló kutatás szerint 1,24 millió ember vesztette életét akkor a levegő rossz minősége miatt, ez az összes elhalálozás 12,5 százalékát tette ki az országban.

Fotó: Getty Images

 

Az elemzés szerint a légszennyezés krónikus obstruktív tüdőbetegséget (COPD), légzőszervi gyulladásokat, tüdőrákot, szívbetegséget, stroke-ot, születési rendellenességet, cukorbetegséget, szürkehályogot okozott azindiaiak körében.

A magas halálozási arány miatt az indiai GDP vesztesége elérte a 36,8 milliárd dollárt,

a legnagyobb gazdasági veszteségeket Bihar és Uttar Pradesh államokban mutatták ki. Bár a háztartások légszennyezettsége 64,2 százalékkal csökkent 1990 óta, a szállópor-szennyezés több mint kétszeresére nőtt – olvasható a folyóiratban. India három legnagyobb városa, Újdelhi, Kolkata és Mumbai a világ húsz azon nagyvárosa között van, ahol a legnagyobb mértékű légszennyzzés a IQAir levegőminőségi technológiai vállalat kedden közzétett jelentése szerint.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.