BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Egekben lesz a póréhagyma ára

Az esőzések miatt akadozik a póréhagyma betakarítása Hollandiában, ezért lassabban jut el a kereskedőkhöz is. A tavalyihoz képest idén több mint háromszoros ára lesz a holland zöldségnek.

Döcögve jut el a piacokra a holland póréhagyma, ha pedig sikerül rálelni, ne csodálkozzunk semmin – írja a FruitVeB.

egekben
Egekben lesz idén a holland póréhagyma ára / Fotó: AFP

Az elmúlt hetek hűvösebb és csapadékosabb időjárása jelentősen hátráltatta a póréhagyma betakarítását, ezért a piacokra még június közepéig sem érkezett jelentős mennyiségű áru. 

A nagybani piaci árak 

2,4 euró/kilogramm (955 forint/kilogramm) környékére emelkedtek.

Ez a tavaly ilyenkor rögzített árak három és félszerese, Belgiumban pedig még ezt a szintet is meghaladták. 

egekben
Egekben lesz idén a holland póréhagyma ára

A lassan haladó betakarítási munkálatok azt is jelentik, hogy az időjárás miatt egyes termelők nem tudják időben teljesíteni a szerződésben vállalt mennyiségek szállítását. 

Érdekes helyzet az is, hogy a „normál” póréhagyma ára a biotermékkel egy szinten van. A kiskereskedelemben az áruházláncok átlagosan 0,99 euró/darab (393 forint/darab) árat kérnek a termékért, ami 1 centtel alacsonyabb a biotermék áránál. A magasabb árak viszont a kereslet csökkenését eredményezik, ami nem túl biztató, mert a következő napokban ismét esőzés várható – tette hozzá a FruitVeB.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.