Öt rossz szokás, ami elégedetlenné tesz

„Úgy érzem, megakadt az életem. Nincsenek sikerélményeim. Nem jelent már kihívást a munkám. Másképp szeretnék élni.” Ezek a legáltalánosabb mondatok, amelyeket egy olyan menedzser mond, aki elégedetlen a munkahelyével, vagy legtöbbször az egész életével – állítja Mary Bailey, karriercoach. Szerinte a „megakadás” érzését több minden okozhatja.

Koczó Ildikó

2007.11.07, 06:00

Lehet, hogy a háttérben magánéleti válság van, vagy a menedzser szívesen kezdene önálló vállalkozásba, de nem mer belevágni, valami egész más területen próbálná ki a megszerzett tapasztalatait, de a biztos fizetést, állást nem meri otthagyni, lehet, hogy szívesen feljebb lépne a ranglétrán, de erre nincs lehetőség a cégnél, de lehet, hogy semmi másról nincs szó, csak szürkének érzik eddigi életüket. „A megakadás érzése sokunk számára ismert. Bár az életünk állandóan mozgásban látszik, valójában ezen mozgások közül csak nagyon kevés visz előre bennünket. Nagyon hasonló ez egy folyón kialakult torlódáshoz. A víz száguld körülöttünk, de mi nem megyünk sehová.” – fogalmaz a karriercoach. Hogy miért tudjuk olyan könnyen elveszíteni a víz sodrását? Mi okozza azt az életünkben, hogy úgy érezzük, megakadtunk? Bailey tapasztalata szerint legtöbbször öt rossz szokás okozza a megrekedtség érzését, amely elégedetlenné tesz bennünket. Ha ezeket leküzdjük, akkor az életünk, újra élhető lesz, sőt boldogok leszünk a munkahelyünkön és azon kívül is.

Elhinni azt, amit gondolunk

Egy átlagos elmében naponta mintegy 60 ezer gondolat jelenik meg, és a legtöbben el is hisszük azt, amit gondolunk. Gondolataink egy része neveltetésünk és annak a kultúrának a része, amiben élünk. A gondolatok másik nagy csoportja összefoglalja a világról alkotott „csodálatos” vagy épp „tragikus” megfigyeléseinket. A gondolataink egy idő múlva a hitünké válnak, ám épp ez okozza a problémát – fogalmaz a karriercoach. Lehet, hogy olyan elképzelésekhez ragaszkodunk, amelyek már többé nem szolgálják a lelki épülésünket, sőt, gátolnak minket. Amikor az általános iskolába leszidtak minket, hogy „nem igaz fiam, hogy ennyire ügyetlen vagy!”, vagy amikor a főnökünk tegnap azt mondta, „azt vártam, hogy egyedül is meg tudod csinálni” – ezek a negatív visszajelzések „megakasztanak” minket, s gátolják, hogy valóban képesek legyünk megfelelni az elvárásoknak. Vizsgáljuk meg a gondolatainkat, és az ezekből táplálkozó hitrendszerünket – tanácsolja Bailey. Lehet, hogy kényes sajnálkozni saját szerencsétlen sorsunk felett, de hosszú távon az tesz boldoggá, ha önmagunkat és környezetünket is pozitív gondolatokkal doppingoljuk.

Másokat hibáztatni a saját körülményeink miatt

Sokan mondják:„Olyan hülye a főnököm. Nem csoda, hogy problémám van a munkahelyemen.” Vagy: „Ne engem hibáztass. Nem én hoztam azt a döntést.” Vannak olyan dolgaink, amelyeken javítani szeretnénk, sőt váratlan helyzetek is adódnak, amelyeket ott és akkor azonnal kezelni kell. Ám többen közülünk képtelenek erre, félre állnak, a főnök majd csak normálisabb lesz, a dolog majdcsak megoldódik magától. Ám ez nem így van. Bár az élet valóban megy tovább, kérdés, hogy mi még mindig csodára várunk-e, vagy sült galambra, vagy a történések szerves részévé válunk. Ehhez azonban felelősségvállalásra, aktivitásra, kezdeményezőkészségre, hatékony kommunikációra van szükség. Mindegyik tanulható, fejleszthető, akár 99 éves korban is! Minél több lépést tesz valaki az életben, annál kevésbé érzi majd úgy, hogy leragadt valahol.

Túl komolyan vesszük az életünket (és önmagunkat is)

A legtöbbünket abban a hitben neveltek fel, hogy a siker kulcsa a kemény munkában van. A multinacionális vállalatok, pedig tovább erősítették a magyar mondás igazságát: ki korán kell aranyat lel – mondta a Világgazdaság Online-nak Zsóka Péter, szociológus. Vagyis, az a jó munkavállaló, aki sokáig bent van a munkahelyén, és nem is dolgozik, hanem robotol. XY egyetért az amerikai karriercoach véleményével: ahhoz hogy az életünk mozgásban maradjon, időt kell hagyni egy kis bolondozásra, nevetgélésre és kreativitásra. S nem csak az egyre kevesebb szabadidőnkben kell ezt tennünk, hanem a munkánkban is. Kell, hogy legyen időnk az élet élvezetére, hogy felfrissüljünk anélkül, hogy emiatt bűnösnek vagy felelőtlennek éreznénk magunkat. Gyakran ilyen helyzetekben találjuk meg a problémáinkra a megoldást, új megközelítéseket, új stratégiákat, akár önmagunk megújítására is.

Középutas élet

Az egyik leggyakoribb ok, ami miatt az emberek élete megakad az, hogy középutas életet folytatnak ahelyett, hogy valamilyen határ felé tartanának. A középutas élet benntart minket a komfort zónánkban: azzal, hogy ugyanúgy cselekszünk ahogy megszoktuk, és ahogy mások elvárják tőlünk. Ám ez azt jelenti, hogy mindenáron el akarjuk kerülni a változtatást és a spontaneitást az életünkből. Bármilyen unalmasan hangozzék is mindez, a legtöbbünk így él. Azzal, hogy bátorítjuk magunkat a kicsi, de folyamatos lépésekre a határaink felé, azt fogjuk érezni, hogy az élet sokkal tágasabb, mint eddig gondoltuk. Az amerikai karriercoach és a magyar szociológus egyaránt azt javasolja, próbáljon ki olyasvalamit, amit még egyáltalán nem, vagy pedig nagyon régen tett! Nem beszélt tíz éve valamelyik egyetemi vagy főiskolai csoporttársával? Hívja fel! Évek óta nem sétált este az utcán, vagy nem ült villamoson, mert mindig autóval jár? Felejtse otthon slusszkulcsot! Szívesen kipróbálna egy új hobbit? Tegye! Mindez azzal az eredménnyel járhat, hogy elkezd kinyílni és áramlani az életünk, elkezdünk azon csodálkozni, hogy hogyan is engedhettük meg magunknak a korábbi középutas életünket.

Az ismeretlentől való félelem áldozatává válni

A félelem erős érzés. Megvéd bennünket, és általa elkerüljük azt, hogy pusztító dolgokat tegyünk. De azt is, hogy új és csodálatos dolgokat próbáljunk ki. A legtöbbünk idegeskedni kezd, ha nem tudja, mi vár rá a következő sarkon. Pedig néha az, hogy kimozdítsuk az életünket a megszokottból, szükség van egy-egy lépésre az ismeretlen felé. Álmodoztunk-e már valaha is arról, hogy saját üzleti vállalkozásba kezdünk, hogy megtanulunk szobrászkodni, vagy elmegyünk egy borásztanfolyamra, esetleg megmászunk egy hegyet? Hogy esélyt adjunk ezen álmok megvalósulására, szembe kell néznünk azon félelmeinkkel, amik visszatartanak bennünket ezek megvalósításától, és bíznunk kell önmagunkban és az álmainkban. Vajon sikerrel fogunk járni? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. De legalább kinyitottuk az ajtót, és esélyt adtunk, hogy álmaink megvalósulhassanak. Ha lemerevedünk attól a gondolattól, hogy kudarcot vallunk, és soha nem nyitjuk ki azt az ajtót, akkor soha nem lesz esélyünk az álmaink megvalósítására, és mindig megmarad az a kérdés, hogy „mi lett volna, ha...” Az életünkben, pont úgy mint egy folyón, mindig is lesznek torlódások. Nem az a kérdés, hogy megakadunk-e vagy sem. A kérdés az, hogy hogyan mozdítjuk ki önmagunkat, hogy az életünk újra áramolhasson. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy milyen szokásaink felelősek megakadásunkért, azzal már egy óriási lépést tettünk a folyamat tényleges beindításához – állítják a szakértők.