BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétnapos fórum a humánterület szakembereinek fejlődéséért

A tegnapi nap után ma is folytatódik a Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás. Az immár hatodik alkalommal megrendezett szakmai esemény különlegessége, hogy bár a laikus közönséget is szívesen látják, elsősorban a személyügyi menedzserek, döntéshozók megjelenésére számítanak, több mint 2000 szakembert várnak. A szakkiállítás súlypontjai: tréning, üzleti továbbképzés, e-learning, webalapú képzések, szervezetfejlesztés, továbbá az egyetemek/főiskolák, MBA- és távoktatási intézmények képzési programjai.

Míg tegnap például Fischer Iván karmester, a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója beszélt a minőség és a stratégia szerepéről a csapatépítésben, addig ma arról is szó lesz, hogy a hazai vezérigazgatók és HR-igazgatók milyen kiutakat látnak a válságból. A tapasztalat szerint a látogatók körében az egyik legnépszerűbb az Action Zone tréningterület, ahol a tréningcégek mindent megtesznek, hogy a humánerőforrás-szakemberek átlássák a piac legfrissebb tréningkínálatát. A MeetingPoint pedig a „nagy találkozások” helye. A szakkiállítás alatt HR-vezetők oszthatják meg tapasztalataikat egymással. A Personal Hungary szakkiállítás egyik záróeseménye a Világgazdaság –Hewitt Legjobb Munkahely Felmérésről szóló kerekasztal-beszélgetés lesz. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.