BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orosz–magyar cég venné meg az EMFESZ-t?

Az MVM Zrt. üzleti alapon beszállhatna az EMFESZ Kft.-be - nyilatkozta Hónig Péter lapunknak. A szakminiszter egyben cáfolta, hogy azt állította volna: az MVM erre készül, és kiemelte: ő személyesen nem is tárgyalt ez ügyben senkivel.

Hivatalos tárgyalások még nincsenek, csak egyeztetések - mondta a szakminiszter az Országgyűlésben Fónagy János fideszes politikus kérdésére. Az ellenzéki honatya a válaszból arra következtetett, hogy „a kormány a magyar adófizetők pénzén akarja bevásárolni magát ebbe a zűrös cégbe, hogy onnan a szocialista érdekkörök aztán ki tudják venni a pénzt”.

Ismert, hogy az EMFESZ helyzetét azért kell mielőbb rendezni, mert az év eleje óta nincs hosszú távú gázszállítója. Ellátási szempontból ez eddig nem volt gond, mert a válság miatti túlkínálatból könnyűszerrel jutott gázhoz a spotpiacon, de 2010-től eltűnhet a többlet.

A társaságnak egyébként van hosszú távú gázszerződése, kettő is. Az elsőt a korábbi tulajdonosával azonos csoportba tartozó RosUkrEnergóval (RUE) kötötte, a másodikat új tulajdonosával, a RosGaszal. Csakhogy a RUE már, a RosGas pedig még nem tud neki szállítani.

További részletek a holnapi Világgazdaságban!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.