BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szárnyakat növeszt az SaaS-piac

Szoftverpiac. Az idén már közel 10 milliárd dolláros piacon osztozhatnak világszerte a szoftvereket és alkalmazásokat havidíjas szolgáltatásként (SaaS – Software as a Service) nyújtó vállalkozások, a növekedés dinamikája évről évre erősödik, ebben az esztendőben több mint 20 százalék. Ennek a szolgáltatói szegmensnek jót tesz a válság, a költségcsökkentésbe hajszolt vállalatok szívesen választják ezt a formát. Az amerikai Gartner piackutató legutóbbi elemzése szerint négy év múlva a globális piac mérete már elérheti a 16 milliárd dollárt is.

Ahhoz azonban, hogy megérje a szolgáltatónak, tömegigényt kell generálnia – mondja Rékasi Tibor, az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatója. Hozzáteszi: ezt a piacot éppen ezért ma még inkább a gyártók és szolgáltatók dinamizálják. Meggyőző érveket sorakoztatnak fel az ügyfél vélt és valós előnyei mellett. Az egyik legfőbb érv: a szolgáltatás lehetőséget ad a cégeknek arra, hogy rövid távon csökkentsék IT-költéseik egy részét. Összehasonlításként általában a projektalapú beruházásokat veszik. Egy ilyen modell alapján történő informatikai beruházásba már az elején, de még bizonytalan kilátásokkal jelentős összegeket kell befektetni. Az SaaS-ben az ügyfél a szerint fizet, ahogy használja a szoftvereket, alkalmazásokat, a szerződésekben a szolgáltatások minősége is szabályozott – hangsúlyozza Rékasi Tibor.

Úgy véli, elsősorban a közepes és kisvállalatoknak éri meg SaaS-t alkalmazni, főként azért, mert az ilyen méretű cégeknek nincs komoly IT-szakértői forrása, aki a házon belüli üzemeltetést le tudja bonyolítani. Hozzáteszi: speciális esetekben ezek a szolgáltatások hatékonyak lehetnek a nagyvállalatok számára is, főleg akkor, ha az SaaS, illetve más szolgáltatásalapú konstrukciók – idesorolható a klasszikus outsourcing vagy az üzleti folyamatok kiszervezése (BPO) – nem az elsődleges tevékenységükhöz kapcsolódnak, hanem a kiszolgáló feladatokhoz, ilyen lehet a könyvelés, a bérszámfejtés, illetve az ügyfélmenedzsment egyes területei. Komoly céges adatbázisok is kikerülhetnek egy-egy ilyen ügylet kapcsán a szolgáltatóhoz, utóbbiaknak azonban elemi érdeke az információk szigorú védelme – húzza alá.

Magyarországon is látszik már valami fejlődés az alkalmazásszolgáltatás terén, de a szolgáltatások indítása óta eltelt rövid időre tekintettel a volumenről értékelhető képet adó elemzések még nem készülhetnek. Az érdeklődés azonban már meglehetősen élénk – mondja céges tapasztalataira alapozva a Magyar Telekom csoporthoz tartozó IQSYS vezetője.

Itthon nemcsak a piac mérete szűkös, de jellemzően még csak az idén indították útjára a cégek szolgáltatásaikat. Eközben a világ fejlettebb felén – különösen az USA-ban – az ezen a piacon tevékenykedők évi 40-50 százalékkal növekedhetnek. Igaz, Európában is még meglehetősen gyerekcipőben jár ez a szolgáltatás, így akik időben elindulnak, hamarabb megerősödhetnek.

Itthon sem árt azonban sietni, mert a piac ezen szegmense a technológiából adódóan egyre jobban globalizálódhat, a nagy amerikai cégek – mint a Google – a maguk nagy adatbázis-hátterével ide is jöhetnek a megfelelő ajánlatcsomaggal, tehát azt is mondhatjuk, hogy a majdani hazai verseny szintén előbb-utóbb a nemzetközi színtérre terelődik – mutat rá Rékasi Tibor. VG


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.