BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mi is az Apple iPad?

Képernyőátlója nem haladja meg a 10 hüvelyket, súlya kisebb mint 80 deka, akkumulátora is 10 órán át bírja, az ára pedig nem éri el az 500 dollárt.

Az egyre kisebb számítógépekért rajongók táborát egyebek mellett ezekkel a készülékjellemzőkkel is igyekszik meghódítani legújabb termékénél az Apple. Az amerikai számítógép-óriás a héten mutatta be régóta várt új tábla PC-jét, az iPadet, amelyet valahová az okos telefonok, a mininotebookok, illetve az elektronikus könyvek közé pozicionált az alma logójú cég.

Ráadásul itt is mindjárt beleszaladhat egy névhasználati jogvitába, mint az történt néhány éve az iPhone-nal. Az utóbbi nevet az ugyancsak amerikai Cisco Systems védette le korábban, így azt tőle kellett megvásárolnia az Apple-nek. Az iPad névről viszont majd a japán Fujitsuval kell egyezkednie.

Alig lebbent föl a fátyol az új eszközről, máris sok kérdésben megosztotta a szakértőket. Többségük úgy véli, túl sok kompromisszum árán alkották meg a fejlesztők a készüléket, amely okos telefonnak nem mondható, hiszen telefonálni nem lehet vele, igaz, a szoftvere olyan, mint az iPhone-é.

Mininotebooknak is kevés, mert a memóriája nem bővíthető, a rajta megjeleníthető internetoldalak nem teljes értékűek, a Safari böngésző nem támogatja a flashes oldalakat. Ellentmond notebook funkciójának, hogy nem alkalmas egyszerre több alkalmazás futtatására sem. Levelezni is nehézkes vele az érintőképernyőn keresztül, hacsak a felhasználó nem vásárol hozzá külön billentyűzetet, amely persze mérsékli a hordozhatóságot. Könyvek elektronikus módon való olvasására pedig nem elegendő az akkumulátoridő.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.