BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sikeres menedzserek kaptak elismerést

Károlyi Lászlót, a Legrand Zrt. vezérigazgatóját Az év menedzserének, Tibor Dávidot, a Masterplast Group Zrt. elnök-vezérigazgatóját pedig Az év fiatal menedzserének választotta meg a pályázatokat immáron sokadik alkalommal meghirdető Menedzserek Országos Szövetsége. Károlyi László esetében a döntést több tényező is befolyásolta. Az egyik a kitartása, 1992-ben került a cég jogelődjéhez, a Kontavill Rt.-hez kereskedelmi igazgatóként, 2004-ben nevezték ki a Legrand Zrt. vezérigazgatójává. A másik, hogy vezetésével a csoport szentesi cége 2006 és 2008 között megháromszorozta termelését, megduplázta árbevételét, miközben folyamatosan javult az eredményessége is. A Legrand vállalatcsoport villamos szerelési és számítógépes hálózati termékeket és rendszereket gyártó és forgalmazó franciaországi székhelyű nagyvállalat.

A 35 éven aluli menedzsereket képviselő Tibor Dávid 1997-ben, 22 éves korában indította el építőanyag-nagykereskedelemmel foglalkozó vállalkozását, jó érzékkel látta meg az építőanyag-kereskedelemben rejlő lehetőségeket, piaci réseket. A csapatmunka és a családias légkör a kezdetektől fogva a Masterplast csoport alapértékének számított, ennek nyomán a vállalat felső és középvezetői szintjén ugyanazokkal az emberekkel dolgozik, akikkel az alapítás idején elkezdte. A kisvállalkozásként indult cég mára 700 főt foglalkoztató csoporttá nőtte ki magát 17 országban van jelen, köztük olyan nagy piacokon, mint Kína, Németország vagy Ukrajna. VG 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.