BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar munkahelyek megmentésére hirdet 10 milliós pályázatot a Develor

A válságból való kilábalást, a hatékonyság javulását, az eredmények növekedést, ezzel munkahelyek megtartását, sőt újak teremtését garantálja az a Develor által kifejlesztett új szolgáltatás-csomag, amelyet térítésmentesen vehet igénybe egy szerencsés magyar vállalat.

A Develor Tanácsadó Zrt. – felelősséget érezve a hazai gazdaság fellendítésért – újonnan átalakított megoldás-rendszerével szeretne segíteni, egy támogatásra szoruló, nehéz helyzetben lévő magyar vállalatnak.  Nyertes pályázó legalább 10 millió forint értékű szolgáltatásban részesül.
 
Elemzők szerint 2010 a válságból való kilábalás éve, ez az év adhat esélyt a gazdasági fellendülés beindítására. Egyúttal a kedvezőtlen folyamatok megfordításának utolsó lehetősége is az idei esztendő, a késlekedés akár behozhatatlan hátrányt eredményezhet a vállalatok számára.
 
Ezzel párhuzamosan - nemzetközi és hazai szervezeti kutatások alapján - jelentős változások tapasztalhatóak a vállalatok elvárásaiban és céljaiban a külső tanácsadási, szervezetfejlesztési szolgáltatásokkal kapcsolatban. Kulcskérdés a mérhetőség, a valódi értékteremtés. A felsővezetők a vállalati stratégia megvalósítását, az üzleti eredmények növekedéséhez való hozzájárulását várják.
 
A hazai tréning-tanácsadási piac vezető vállalata, a Develor idejében, és a tanácsadók közt elsőként ismerte fel a jelenlegi gazdasági helyzet kihívásait, és az ebből adódó vállalatvezetői igényeket. Közel egy éves belső fejlesztő munka eredményeként, a felhalmozott tudásbázisát és tapasztalatait, egy új, átfogó megoldás csomagként foglalta egységbe, mely a Develor Értéklánc, azaz a DÉL elnevezést kapta.
 
Az új módszer lényege, hogy a cégek egészére koncentrál, és két a szervezet sikerességét leginkább meghatározó területen fejt ki már rövidtávon is mérhető pozitív hatást. A cégvezetés hatékonysága és az értékesítés működése az a két terület, amely leginkább hatással lehet a vállalat sikerére. A DÉL értékesítés-fejlesztő és vezetői hatékonyság növelő eszközrendszere a szervezetek teljes működésére és eredményességére hat. A módszerről bővebb információkat www.develor.hu oldalon kaphat.
 
A Develor – felelős magyar vállalatként működve – szeretne segíteni frissen átalakított szolgáltatás rendszerével és tudásbázisával, ezért pályázatot írt ki Magyarországon működő, nehéz gazdasági helyzetben lévő vállalatok számára. A mai napon meghirdetett pályázat segítségével egy olyan hazai cég számára is elérhetővé kívánja tenni szolgáltatást, amely pénzügyi helyzete következtében kevésbé tud belefogni az átalakításba, bár igen nagy szüksége lenne rá. Az így megnyert pályázattal legalább 10 millió forint értékű szolgáltatásban részesül a szerencsés nyertes.
 
A DÉL alkalmazása garantált szervezeti hatékonyság és eredménynövekedést jelent, így hozzájárul magyar munkahelyek megtartásához vagy akár újak teremtéséhez. 

A pályázat elbírálásában neves gazdasági szakemberek működnek közre. A pályázat zsűrijében helyet kapott Dr. Bőgel György, a CEU Business School professzora, Takács János, az Electrolux vezérigazgatója, a Menedzserek Országos Szövetségének elnöke, és Fluck Benedek, a Bosch vállalatcsoport HR igazgatója. A szakmai zsűri értékeli a pályázatokat, és dönt a nyertes vállalatról.
 
„Kevesen ismerik nálunk jobban a hazai vállalatok problémáit, nehézségeit. Megoldást kerestünk, így egy éves, megfeszített fejlesztőmunka eredményeként alakítottuk ki a DÉL-t, ami mérhető eredményeket garantál.” mondta el Pozvai Zsolt, a Develor Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója, majd hozzátette: „Minden gazdasági szereplő felelőssége, hogy saját eszközeivel segítsen, mi most ezt tesszük. Izgatottan várjuk a pályázatokat. Biztosak vagyunk abban, hogy a folyamat végén egy magyar cég a fejlődés pályájára állhat, munkahelyeket megtartva és teremtve.”
 
„Végre egy pályázat, amely a társadalmi felelősség jegyében született! Szívből üdvözlöm a Develor egyedülálló kezdeményezését, akik saját tanácsadói tudásukat és szakmai munkájukat ajánlják fel a győztesnek, hogy segítsék egy hazai vállalat fejlődését. Remélem, hogy a példájukat mások is követik majd. Ígérem, hogy a zsűri semleges pozíciójú elnökeként mindent megteszek a legjobb pályázat kiválasztása érdekében. Győzzön a legjobb!” lelkesítette a pályázókat Dr. Bőgel György, a pályázat bíráló bizottságának elnöke.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.