BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A "guruk" elégedettek az iPaddel, de jön a háború

A neves lapok szakértői most először vehették kezükbe az Apple tábla PC-jét, amellyel kapcsolatban eddig túlnyomórészt pozitív vélemények hangzottak el.

Mint a The Wall Street Journal, mind a The New York Times ítészei elégedetten nyilatkoztak az iPadről, a kritikusok a könnyű kezelhetőséget és az ígértnél hosszabb akkumulátor élettartamot dicsérték a Daily Mail beszámolója szerint.

A The Wall Street Journal véleménye szerint elsősorban a webes szolgáltatásokat, közösségi tevékenységet kedvelők részesítik majd előnyben az iPadet, ugyanakkor a számítógép "idegesítő" gyengeségeket mutatott. A The New York Times szakértője a gyors reagálás a készülék előnyére válik, de az e-mail szoftver nem tökéletes. Összességében az ítész úgy látja, hogy jóval kedvezőbb áron már laptopot lehet vásárolni, ami többek között DVD meghajtóval és USB csatlakozóval is felszerelt.

Eközben készülődik a háború az iPad és az Amazon Kindle e-olvasója között. Utóbbi az iPadhez hasonló árban vásárolható meg és jelenleg a piac 90 százalékát uralja. A két említett tesztelő közül az egyik inkább az Apple készülékét preferálta, míg a másik úgy vélte, hogy az Apple gépének súlya alkalmatlanná teszi erre a funkcióra.

Az Apple egyébként nem telepíti a könyvtárat az iPadre, tehát akár az Amazon is forgalmazhat könyveket erre a készülékre is. az Amazonnak egyébként meg kellett hátrálnia két könyvkiadó előtt: a HarperCollins és a CBS csoporthoz tartozó Simon & Schuster kiharcolta, hogy a korább, 9,99 dolláros egységár helyett akár 14,99 dollárt is elkérhessen a legnépszerűbb e-könyvekért.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.