BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A mezőgazdaság több mint felét érte a viharkár

A mezőgazdasági vállalkozások több mint felét érintette negatívan az elmúlt hónapok időjárása, az iparban és a kereskedelmi szektorban pedig minden ötödik cég működését nehezítették meg a viharok, ár- és belvízhelyzet – áll a K&H Bank felmérésben, amely 700 magyarországi kis- és középvállalkozás bevonásával készült.

A mikro-, kis- és középvállalkozások csaknem negyedének működését befolyásolta a rendkívüli időjárás, a felmérés alapján egyértelműen látható, hogy mezőgazdasági termelőkön kívül minden ötödik vállalkozást érintettek az elmúlt hónapok viharai, valamint az ár- és belvíz helyzet.

A mezőgazdasági szektorban tevékenykedő vállalkozások 57 százalékának helyzetét nehezítette meg a rossz időjárás. A vihar- és vízkárok mezőgazdasági cégek gazdálkodására gyakorolt pontos hatása még nem ismert, mivel pontosan az csak a betakarításkor derül ki. Az már egyértelműen látható, hogy azok a gazdák vannak jobb helyzetben, akik vegyes tevékenységet folytatnak. A rossz időjárási körülmények hatása már a pénzügyi szektorra is hatással van, leginkább a folyószámlahitelek kihasználtságának növekedésben, illetve a fejlesztési igények elhalasztásában érhető nyomon a rendkívüli helyzet hatása, mondta el Németh László, a K&H Bank kkv marketing főosztály vezetője.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.