BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az X-faktor- és a Megasztár-győztes útját nem érinti az Aeroviva csődje

Hétfőtől beszüntette utazásszervezői tevékenységét az Aeroviva Utazási Szolgáltató Kft. A cég közleménye szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy ezt a helyzetet elkerüljék, de ez a jelen gazdasági helyzetben nem sikerült.

Közölték: minden külföldön tartózkodó utasuknak van hazautazásra érvényes menetjegye, így senki sem marad külföldön, a menetrend szerinti járatokra az Aeroviva-repülőjegyek pedig – az utazás dátumától függetlenül, odaútra és viszszaútra egyaránt – érvényesek maradnak. A közlemény szerint az utazásszervező kártérítési kötelezettségét, beleértve a charterjáratokra szervezett utazásokat is, az Aeroviva Kft. vagyoni biztosíték biztosítása alapján a QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe vállalja át.

„Az Aeroviva Holidays vagyoni biztosítéka 494 millió forint, ebből az összegből elsődlegesen az utazás megkezdése után szükséghelyzetbe került utasokért teendő intézkedések, valamint a kényszerű kinntartózkodás költségeit kell fedezni. Ha ezek után marad a biztosítékból, akkor abból kártalaníthatjuk azokat az utasokat, akik csak később indultak volna, de befizették a részvételi díjat vagy az előleget az utazási irodának” – mondta a Világgazdaságnak Dénes Attila, az Aeroviva kaucióját szolgáltató QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepének a vezérigazgatója. Közlése szerint a jelenleg külföldön tartózkodó Aeroviva-ügyfelek mind egyéni utazók, ugyanis az első, szervezett útra jelentkező utasokkal teli chartergép csak kedden indult volna. „Eddig még nem érkezett bejelentés hozzánk a külföldön lévő turistáktól, hogy bármilyen problémájuk lenne, az itthon lévő pórul járt ügyfelektől azonban már száznál is több kártérítési igény érkezett” – mondta. Hozzátette: nem kaptak még pontos utaslistát, így nem tudják, hogy pontosan hány utazó lehet érintett.

Érdekesség, hogy az Aeroviva repítette volna el a Megasztár, illetve az X-Faktor tehetségkutató verseny győztesét is a fődíj részét képező egzotikus nyereményútra. Az RTL Klub ezzel kapcsolatban bejelentette, hogy a győztest semmiféle hátrány nem fogja emiatt érni, és keresik a megoldást, a TV2-nél pedig azt válaszolták lapunknak, hogy az Aeroviva a szerződésben foglalt kötelezettségeinek eleget tesz, így a Megasztár-győztes utazását is biztosítja. Az Aeroviva Kft. 1998-ban alakult, egyetlen tulajdonosa Gyarmati Ferenc.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.