BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégis, kinek kell az év autója?

Biztosan jó menettulajdonságai vannak a 2011. Év autójának választott Nissan Leaf-nek, ám a 23 európai ország 57 újságírójából álló zsűri nem a jelenre, hanem a jövőre szavazott. A modell ugyanis csak néhány országban rendelhető, és elterjedése sem várható rövid távon.

Az Év Autója díjas Leaf első darabjait a jövő tavasszal szállítják ki a portugál, angol, svájci, ír és holland megrendelőknek. Azért ezekben az országokban kezdődik az európai értékesítés, mert kormányaik 5-8 ezer eurót érő vásárlásösztönző támogatásai/kedvezményei révén a kocsi fogyasztói ára – a különleges akkumulátorokkal együtt – 30 ezer euró körül alakul.

A világ legnagyobb autógyártói rengeteg pénzt öntenek az alternatív meghajtások fejlesztésébe, de néhány szakértő úgy véli, a tisztán elektromos járművek (EV) világpiaci részaránya tíz év múlva sem haladja meg az 5 százalékot.

A Nissan-Renault elnöke, Carlos Goshn ennél merészebb: 10 százalékra számít. Sőt, amint a Bloomberg hírügynökségnek elmondta, 3 év alatt nyereségessé válhat a csoport EV üzletága. Két év múlva ugyanis a Nissan-Renault éves elektromosautó kibocsátása elérheti az 500 ezer darabot, és nyolc EV kocsit dob piacra a francia-japán szövetség. A Nissan jövőre 25 ezer Leaf eladásával számol az Egyesült Államokban 32 780 dolláros áron.

Timothy Manganello, a BorgWarner vezérigazgatója viszont igen szkeptikus. Szerinte a nagy teljesítményű, kis tömegű akkumulátorok magas ára korlátozza az elektromos járművek elterjedését: egy akkucsere 10-14 ezer dollárba is kerülhet. Emiatt a szakember csupán 2-5 százalék közé teszi az EV arányt a 2020. év világpiacán.

A Toyota Motor amerikai értékesítési igazgatója, Bob Carter pedig azt veti fel, hogy amíg a nulla károsanyag kibocsátás a kényelem feláldozásával jár – vagyis nem tölthető bárhol az autó –, a tehetősebbek sem fognak elektromos kocsival járni.

Nagy Britannia erőteljesen támogatja a szén-dioxid kibocsátás csökkentésére tett erőfeszítéséket. Így januártól mindenki 5 ezer font (7 795 euró) támogatásra számíthat, aki hálózatról tölthető (plug-in) hibridet vagy EV-t vásárol. Emellett az ilyen autók nem csupán mentesülnek a napi 8 fontos londoni dugódíj alól, hanem még ingyen is parkolhatnak a nyolcmilliós világvárosban.

Colin Couchman, a londoni IHS Automotive elemzője ugyanakkor rámutatott bizonyos hátrányokra is. Mint mondta, egy átlagos autó üzemanyagköltsége évi 10 ezer mérföldes futásteljesítménnyel három év alatt 2800 fontra rúg, szemben az elektromos autók áramigényének 760 fontjával. Az ilyen autók azonban még egy jó ideig csak otthon, illetve a munkahelynél lesznek tölthetők.

Nagy Britanniában 31 millió személyautó van forgalomban. Az országos elektromos hálózat ugyan elbírná akár egymillió kocsi töltését is, azonban csak nagy nagy földrajzi eloszlásban. Az EV-vásárlók azonban nyilvánvalóan a nagyvárosokban lesznek legtöbben, és a New Energy Finance elemzője, Albert Cheung úgy véli: ha egy utcában csak féltucat autós akarja feltölteni a kocsiját egyidőben, a körzeti transzformátor nem fogja bírni a terhelést.
 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.