BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Páratlan lehetőség a magyar bornak

A cél az volt, hogy az ételek tükrözzék a magyar gasztronómia jellegzetességeit a 21. század elején

Vendéglátás. Magyarország 2011. első félévi uniós elnöksége idején összesen 260 elnökségi esemény, találkozó és munkaértekezlet lesz, ezek kivételes lehetőséget nyújtanak majd a magyar borkultúra és gasztronómia koncentrált bemutatására, hiszen remek alkalmat kínálnak arra, hogy a vendégeknek magyar borokat szolgáljanak fel. A találkozókon bizonyára szép számmal lesznek olyan résztvevők is, akik eddig talán még soha nem találkoztak magyar borral. A féléves magyar elnökség tehát lehetővé teszi, hogy a bor és a hozzá kapcsolódó gasztronómia is méltó és látható helyen szerepeljen a magyar diplomáciában.

Az EU-elnökség gasztronómiai rendezvényeinek gerincét a borok adják, melyek kiválasztása nagy alapossággal, és a hozzáértők széles körének bevonásával, szigorú szakmai szempontok szerint történt. A válogatás során a bort nem csupán önmagában ítélték meg, hanem az is lényeges szemponttá lépett elő, hogy vajon mennyire képesek ételekkel, ételsorokkal harmonizálva helytállni.

A cél az volt, hogy a borhoz készített ételek tükrözzék a magyar gasztronómia jellegzetességeit, a 21. századi magyar konyhát, annak megújulási törekvéseit. Hogy ez valóban méltó és rendezvényről rendezvényre magas színvonalon történjék, arról Gál Helga sommelier és Ruprecht László gasztronómiai tanácsadó gondoskodik. Az már most biztos, hogy a jó borok mellé igen jól elkészített és izgalmas ételeket kell adni ahhoz, hogy a vendégekre mély benyomást tegyenek. A jó ételekhez pedig jó, a mai és régi irányzatoknak is megfelelően leginkább regionális alapanyagok szükségesek.

A rendezvényeken felszolgálandó borokat a zsűri 2010. november 9–11. között, borrégiónként válogatta ki. A bor kiemelt szerepe abban a központi gondolatban is testet ölt, miszerint a borrégiók „vendégül látják” az elnökség rendezvényeit.

A jelesebb rendezvényeken felszolgált borokat az elnökségi sommelier, Gál Helga mutatja be a díszvacsorák elején. Ő az, aki a vendégeket az adott tájegység, borrégió gasztronómiai sajátosságaival is megismerteti. A terveknek megfelelően az elmondottak röviden ugyan, de szerepelnek a vendégek számára kiosztott borlapokon is. Külön előny, hogy a jövő fél évben egyes brüsszeli kiemelt európai uniós eseményeken is magyar borokat szolgálnak majd fel, s persze a magyar pálinka sem marad el.

A sommelier

„A bor és a gasztronómia egyértelműen a kultúra része” – vallja Gál Helga, aki a szőlő és a bor iránti szeretetét a családjától örökölte, borászati és gazdasági szakértelmének elmélyítését megelőzően pedig tanárként dolgozott. Az utóbbi két évtizedben rengeteg borvásáron és -kiállításon megfordult, azt reméli, hogy a magyar szőlő- és borkultúra néhány évtized múlva újra eléri azt a szintet, amelyen valaha állt, és ez Európa-szerte ismert és elismert lesz.

„Kitüntetett helyet kap a magyar elnökség asztalán a bor. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy milyen sok kis különleges terroirunk van, milyen sajátos karakterű borok teremnek itt, a Kárpát-medencében.”

„Kitüntetett helyet kap a magyar elnökség asztalán a bor. Arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy milyen sok kis különleges terroirunk van, milyen sajátos karakterű borok teremnek itt, a Kárpát-medencében.”-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.