BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két hete eltűnt a fukusimai erőműcég elnöke

Maszataka Simizut két hete nem látták tokiói otthonában. A japán cégek vezetői gyakran folyamodnak az eltűnési taktikához válság esetén, de Simizu jelenlegi viselkedése a japán közvéleményt is felháborította.

A fukusimai erőművet üzemeltető Tokyo Electric Power Company (Tepco) elnöke két hete nem járt a lakásán, legalább is ezt mondta a portás a The Washington Postnak. A katasztrófát követő eltűnés kapcsán számtalan magyarázat röppent fel a kivándorlástól az öngyilkosságig. A Tepco menedzsmentje ugyan tegnap megszólalt, azt állítva, hogy "kisebb betegség" után Simizu már visszatért a munkához, de arra nem adtak választ, hogy személy szerint mikor látták utoljára a főnöküket.

A lap emlékeztet arra, hogy a japán cégek esetében szokásos, hogy a vezetők eltűnnek a nyilvánosság elől krízis esetén, így telt például a Toyota vezetője is tavaly, a visszahívási botrány kirobbanása idején. A fukusimai katasztrófa gyakorlatilag véget vetett a japán vállalatoknál általános, láthatatlan válságmenedzselési szokásoknak és az internet nyomán hangot adnak véleményüknek azok is, akik nem elégednek meg egy bocsánatkérő főhajtással. "Nem rendkívüli, de megbocsáthatatlan" – fogalmazott Simizu esetével kapcsolatban Takeo Nisioka, a parlament felsőházának elnöke.

A Sky News forrásai szerint már Glasgow-ban is kimutatták a sérült japán atomreaktorból származó radioaktív szennyezést. Egy skóciai mérőállomáson már kimutatták a Japánból érkező, radioaktív jód 131-es izotópot, igaz, csak nagyon alacsony mennyiségben. Az informátorok szerint a helyi egészségvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi a helyzetet, de hivatalos helyről még nem erősítették meg az értesülést.

Tegnap az atomerőmű környezetében a talajban is találtak plutóniumot. A japán hatóságok már korábban riasztást adtak ki minden helyi vízszolgáltatónak, hogy esővizet egyelőre ne dologzzanak fel ivóvízként, ezenkívül a szabadon álló ülepítőtartályokat takarják le. A széljárás ugyanis megfordult a szigetország felett, így a fukusimai atomerőműből származó radioaktív szennyeződést a szárazföld fölé sodorja.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.