1 500 doktor hiányzik itthon, elöregszik az orvostársadalom

Az egészségügyi szakemberek mozgásáról, az egészségügyi humánerőforrással kapcsolatos, közép- és kelet-európai kihívásokról tartanak egészségpolitikai fórumot a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjában.  A tanácskozáson elhangzott, hogy Magyarországon körülbelül 1500 orvos és több mint 3400 egészségügyi szakdolgozó hiányzik a gyógyító intézményekből. Az egészségügyi szakemberhiány azonban nemcsak hazánkban okoz komoly gondokat, hanem a régió más országaiban is, hiszen ezekből az országokból áramlanak ki legnagyobb számban a képzett szakemberek.

Az egészségügyi szakember-mobilitás kérdésében az EU két legfőbb alapértéke kerül összeütközésbe: a munkaerő szabad áramlása és az azonos egészségügyi ellátás jutáshoz való esélyegyenlőség.
Az egészségügyi ellátórendszer hatékony működése nem lehetséges megfelelő mennyiségű, minőségű és összetételű egészségügyi humánerőforrás nélkül. Az egészségügyi szakemberek nemzetközi munkaerőpiaci mozgása következtében azonban számos országban olyan kritikus helyzet alakult ki, amely mára az ellátás minőségét és biztonságát is fenyegeti, s már rövidtávon veszélyezteti az ellátórendszerek fenntarthatóságát.

A helyzet súlyosságát nemzetközi és hazai kutatási adatok, tanulmányok támasztják alá. Magyarországon a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központja (SE EMK) csaknem egy évtizede foglalkozik a kérdéssel. A központ 2003-ban - akkor Szócska Miklós egészségügyi államtitkár volt az intézet igazgatója - felhívta a figyelmet arra, hogy az egészségügyi dolgozók elvándorlása komoly fennakadásokat okozhat az ellátórendszerben.

Felméréseik szerint Magyarország EU csatlakozása óta az aktív orvosok több mint 10 százaléka ment külföldre, miközben folyamatosan emelkedik az orvostársadalom átlagéletkora és egyre inkább hiányzik az utánpótlás, mivel a leginkább azok a fiatal, illetve fiatal, de már kellő tapasztattal rendelkező orvosok vándorolnak el, akik most vagy néhány év múlva az ellátás gerincét adhatnák. Az elvándorlás mértéke az elmúlt években nagy mértékben emelkedett, 2010-ben már jelentősen meghaladta a frissen diplomázott orvosok létszámát.  Az SE EMK kutatásaiból pontosan ismerhető az elvándorlást körülölelő motivációs erőtér is, amelynek ismeretében meghatározhatóak a lehetséges beavatkozási pontok.

A célországoknál, mint  „importőröknél” a szakemberek vonzása és integrációja a legnagyobb probléma, míg a szakembereket „kibocsátó” forrásországoknál a szakemberek megtartásáért küzdenek. A Menedzserképző Központban megrendezett szakmai fórum célja, hogy alkalmat adjon ennek a több országot érintő problémának a szakértői   vitájára, következtetések levonására.

Tegnap, az egészségügyi miniszterek gödöllői informális találkozóján mutatták be a Health Professional Mobility and Health Systems – Evidence from 17 European countries (Egészségügyi szakemberek mobilitása és egészségügyi rendszerek - esettanulmányok 17 európai országból) című könyvet, amely esettanulmányok formájában szemlélteti az egészségügyi szakemberek EU-n belüli mobilitását és annak következményeit. A kötetben szerepel hazánk is. A kötet igyekszik jobban megértetni az alapvető taszítóerőket és vonzó tényezőket, az egészségügyi rendszereket érő hatásokat, valamint a kapcsolódó problémák megoldását célzó szakpolitikákat is.

A cikk itt folytatódik tovább, lapozzon!

Az európai integráció számos lehetőséget nyitott meg az egészségügyi szakemberek előtt a határokon átnyúló tanulásra, munkára, illetve szakmai tapasztalatuk és ismereteik mélyítésére. A mobilitás túlnyomó része hagyományosan szomszédos országok között zajlik. A 12 új tagállamban az egészségügyi szakemberek körülbelül 3 százalékának van elvándorlási szándéka, a tényleges migráció mértéke azonban ennél is alacsonyabb.

Az új mobilitás még inkább kidomborította a Kelet és Nyugat közötti egyenlőtlenségeket, mivel a 15 régi EU-tagállam lett az újonnan csatlakozók migránsainak fő célállomása. Néhány ország valóban a többieknél sokkal inkább támaszkodik a külföldről érkező egészségügyi szakemberekre az egészségügyi munkaerő növekvő hiányának kezelésében és a növekvő igények kielégítésében. A 2008-as adatok szerint a külföldi orvosok aránya az összes orvos több mint 10 százalékát teszi ki Belgiumban, Portugáliában, Spanyolországban, Ausztriában, Norvégiában, Svédországban, Svájcban, Szlovéniában, Írországban és az Egyesült Királyságban (36,8 százalékos csúcsértékkel), a külföldi ápolók száma is meghaladja az összes ápoló 10 százalékát Olaszországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában és Írországban (47 százalékos csúcsértékkel).

Egyes országokban a beáramlás főleg az elmúlt években volt kiemelkedően magas: az Egyesült Királyságban az újonnan engedélyt kapott orvosok 43, Belgiumban 25 százaléka, Olaszországban pedig az új ápolók 28 százaléka bevándorló. A közelmúlt adatai alapján úgy tűnik, hogy feltehetően a 2008 óta tartó gazdasági hanyatlás miatt az elvándorlás néhány tagállamból (Észtország, Magyarország, Románia) új csúcsokat ér el.

A szakemberek elvándorlása az egészségügyi rendszer valamely sokkal alapvetőbb problémáját jelezheti. Bár a jövedelemkülönbségek a leggyakrabban említett motiváló tényezők a szakember-mobilitás kapcsán, a munkakörülmények, a karrier és továbbképzési lehetőségek, a társadalmi elismerés, valamint más hasonló tényezők éppoly meghatározóak lehetnek. Erre tekintettel az egészségügyi szakember-mobilitást nem lehet elszigetelten kezelni, mert az a kereslet-kínálat növekvő nyomása  alatt álló nemzeti egészségügyi munkaerő-politikák átfogóbb problémájának a része. Az országok az egészségügyi szakember-mobilitásra az általános munkaerő-politikájuk megerősítésével, valamint további munkaerő-tervezési mechanizmusok kidolgozásával reagálhatnak.

Az EU-nak fontos szerepe van a nemzeti erőfeszítések és szakpolitikák koordinálásában, a határon átnyúló mobilitás kezeléséhez szükséges keretek kialakításában, az áramlások figyelemmel kíséréséhez szükséges több és jobb adat biztosításában.  Az egészségügyi szakember-mobilitás irányítását és kezelését segíthetné  a nemzetközi munkaerő-toborzás szabályainak megalkotása, valamint kétoldalú megállapodások, illetve nemzetközi képzési és munkaerőcsere együttműködések megkötése. Az Egészségügyi Rendszerekkel és Politikákkal foglalkozó Európai Központ a tényekkel alátámasztott szakpolitika kialakítását az európai és az azon kívüli egészségügyi rendszerek dinamikájának átfogó és alapos elemzésével kívánja támogatni és előmozdítani.