BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feléled hamvaiból hazánk második nemzetközi reptere

Az üzemeltetők menetrend szerinti járatokat indítanának

Leszállt az első, Moszkvából érkező gép a Fly Balaton Nemzetközi Repülőtéren, amely az elmúlt években leginkább németországi desztinációkból fogadott járatokat. Az első 131 orosz turistát két héten belül követi a második csoport. Augusztus végéig folyamatos lesz a légi összeköttetés.

A Fly Balatonnál április közepén kezdődött a nyári szezon, a reptér azóta hetente három-négy charterjáratot fogad. Frankfurtból és Düsseldorfból hetente, Hamburgból, Berlinből és Erfurtból, illetve Lipcse és Drezda reptereiről kéthetente érkeznek a járatok – október közepéig.
„Bár már csak a jövő évben számolunk menetrend szerinti járatok indításával, ettől függetlenül a reptér forgalma az elvárásaink szerint alakul” – hangsúlyozta Mihálka Tibor, a repteret üzemeltető FB Airport Kft. kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgatója. Mint azt a Világgazdaságnak elmondta: az idén összesen 25-26 ezer utassal számolnak, ez 10-15 százalékos bővülést jelentene a tavalyi majdnem 23 ezer fős utasforgalomhoz képest. „A moszkvai járat jelentős lépés, hiszen a balatoni reptér megjelent a mind nagyobb vásárlóerejű orosz piacon, így a lehetőségek kiaknázásával esély nyílik további járatok fogadására is” – tette hozzá.

Az FB Airport Kft. 2010 áprilisában dobott mentőövet a felszámolási eljárással terhelt reptérnek. A társaság az elmúlt évben a légikikötő újraindítását, az egész éven át tartó működés feltételeinek megteremtését tűzte ki célul. Fontosnak tartották, hogy a légikikötő több lábon álljon, ezért a társaság új vezetése nem csupán az utasszállítás fellendítésére kívánt koncentrálni.

„Önmagában jelentős érték, hogy sikerült megtartani a légi közlekedés térképén a balatoni repülőteret. Az idei esztendő feladata a járatok számának bővítése, a kargóforgalom megerősítése és a kisgépes forgalomhoz kapcsolódó szolgáltatások további fejlesztése” – emelte ki a kereskedelmi és üzletfejlesztési igazgató. A következő hetekben megteremtik a kisgépek tankolásának feltételeit a reptéren, és külön briefingszoba és -váró kialakítását is tervezik a gépek személyzetének. A légi áruszállításban azt szeretnék elérni, hogy az eddigi ad hoc jelleg helyett rendszeresen érkezzenek kargógépek Sármellékre.
A kereskedelmi utasforgalom növelése érdekében pedig továbbra is folynak tárgyalások új járatok indításáról – ennek részeként született megállapodás moszkvai charterek fogadásáról is. Ám a nyereséges működéshez elengedhetetlen a menetrend szerinti járatok indítása is, erről a társaság több légitársasággal folytat tárgyalásokat. VG

Új reptér

Tizenkét személyes kisgépek fogadására és indítására is alkalmas nemzetközi repülőtér nyílhat heteken belül a Szigetközben – írta tegnapi számában a Kisalföld. A Darnózseli és Lipót határában kialakított, nyolc éve ideiglenes engedéllyel használt füves létesítmény 800 méteres leszállópályája elkészült, hangárt és fogadóépületet jövőre építenek. Már csak a légiközlekedési hatóság engedélyére várnak az induláshoz.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.