BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Koronával is fizethetünk a Balatonon

A tervek szerint 2012. január 1-jén hozzák forgalomba a balatoni koronát, Veszprém és további hat település közös helyi pénzét - tájékoztatott a veszprémi önkormányzat.

A megyeszékhely kezdeményezéséhez eredetileg Balatonalmádi, Balatonfüred, Nemesvámos és Várpalota csatlakozott, az elmúlt hónapokban azonban Tihany és Litér is jelezte, részt kíván venni ebben a közös munkában – hangzott el a Dubniczay-palotában hétfőn azon a sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a balatoni korona terveit. A címleteken a csatlakozó települések jeles személyiségei, valamint jellemző épületei kaptak helyet – ismertette Porga Gyula polgármester a TurizmusOnline-nak.

A terveket Vagyóczky Károly készítette, az ő nevéhez fűződik valamennyi hazai forgalomban lévő pénz tervezése. A festőművész, grafikus elmondta, ragaszkodott a magyar bankjegytervezési hagyományokhoz, ezzel együtt alkalmazott többféle biztonsági megoldást is. A bankjegyeken I. András (20 000), Gizella királyné (10 000), Óvári Ferenc (5 000), Thuri György (2000), Horváth Balázs (1000) és Jókai Mór (500) arcképei látszanak majd.

A nyomdai előkészítést és a biztonsági elemek elhelyezését végző Jura Trade Kft. képviselője, Barát Gellért a biztonsági technikák széles körét ismertette. Elmondta, ezek közül több csak UV-fénynél tűnik elő.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.