BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Maradj éhes, maradj bolond - Steve Jobs élete

"Életed végéig cukros vizet akarsz árulni, vagy velem tartasz és megváltoztatjuk a világot?" Ezzel a kérdéssel csábította a hét évvel azelőtt megalakított Apple-höz Steve Jobs John Sculley-t a cég vezérigazgatói posztjára. Huszonnyolc évvel később elmondhatjuk: sikerült neki.

Az Apple 1976-os alapítása ismert történet. Mint ahogy az is, hogy az 1980-as években Steve Jobs, a vállalat társalapítója az elsők között látta meg a fantáziát a Xerox egér-vezérelte grafikus felületében, ami az első Macintosh elkészítéséhez vezetett. Jobs pályája azonban távolról sem volt egyenletes, 1985-ben az értékesítések csökkenése és az igazgatótanáccsal való vesztes küzdelem után az alapítót egyszerűen kitették a cégből, méghozzá nagy örömére. "A siker súlya helyett ismét a kezdő lét könnyűségét érezhettem" – fogalmazott Jobs.

Jobs ezután egyik vállalattól a másikba ugrott, sikereket és kudarcokat elegyítve: a NeXT Computert 1985-ben 7 millió dollárból hozta létre, de egy év múlva kifogyott a pénzből, miután a célcsoport, az oktatási szektor nem volt vevő a rendkívül drága gépre. A NeXT munkaállomás olyan áttöréseket foglalt magába, mint a Mach kernel, a digitális jelfeldolgozó chip és a beépített Ethernet port.

"A nyolcvanas évek a személyi számítástechnikáról szólt, a kilencvenes évek pedig a személyközi számítógépezésről fog – szögezte le Jobs 1990-ben. Nem mellesleg Tim Berners-Lee egy NeXT gépet használt az első internet szerverként a CERN-ben. A cég 1994-ben jelentett először profitot, előtte viszont Jobs megvásárolta George Lucastól a Lucasfilm Ltd. grafikai tervező részlegét, amelyet Pixar néven tett világhírűvé olyan, a Walt Disney-vel közreműködésben készült animációs filmekkel, mint a Toy Story. Jobs úgy került vissza az Apple-höz, hogy a cég 1996-ban felvásárolta a NeXT-tet és a történet innen ismerős.

"Senki nem akar meghalni, még azok sem, akik a mennybe készülnek. Az időtök véges, úgyhogy ne pazaroljátok arra, hogy mások életét élitek. Ne hagyjátok, hogy mások véleménye elnyomja a belső hangotokat és ami a legfontosabb: legyetek elég bátrak ahhoz, hogy kövessétek, amit a szívetek és az intuíciótok diktál. Ők ketten már tudják, hogy mivé akartok lenni, minden egyéb másodlagos. Maradjatok éhesek és bolondok" – hangzott el Jobs 2005-ben a Stanford Egyetem végzőseinek tartott beszédében.

Sikerein túl Steve Jobs elsősorban egy dolog miatt kaphat helyet a történelemben: tudta, hogy mire vágyunk, mielőtt az nyilvánvalóvá vált volna számunkra – írja emlékező cikkében a Forbes, hozzátéve, hogy az iPad, iPhone és iTunes által alkotott kör nem pusztán termékeket jelent, hanem olyan kulturális szövetet, amely életformát határoz meg. Feltaláló és futurista volta mellett Jobs egyik legfontosabb üzenete az egyén ereje volt a konszernek korában.

Az, ahogyan személyében testesítette meg az Apple-t, a bemutatókon óriáskijelzőkön megjelenő arca azt a benyomást keltette, hogy egy ember is lehet meghatározó egy óriáscégben. Mint ahogy az is volt, egyesek szerint szinte a diktátor szintig, táplálva a vádakat, miszerint valójában mások kreativitásából építette fel sajátmagát.

"A világ elveszített egy látnokot. És aligha lehet nagyobb elismerése Steve sikerének, mint az, hogy sokan a világon egy olyan készülék segítségével értesültek a haláláról, amelyet ő talált fel" – mondta megemlékezésében Barack Obama amerikai elnök.

Az Apple számokban

Az Apple 20,3 millió iPhone-t adott el a harmadik pénzügyi negyedévben, szemben az elemzők által várt 17 milliós értékkel. Az iPAD-ekből 9,25 millió fogyott, miközben 7,9 millióra lehetett számtani. A Mac eladások 3,95 millión alakultak a várt 4 millió darab helyett, és az iPod digitális zenelejátszóból 7,54 milliót adtak el az elemzők által becsült 8,2 millió darab helyett.

A legfrissebb adatok szerint az Apple-nek több készpénze van, mint az Egyesült Államoknak. A számítástechnikai vállalat készpénzállomány a biztonsági tartalékokat is figyelembe véve június végi adatok szerint 76,2 milliárd dollárra rúgott. Az amerikai pénzügyminisztérium közelmúltban kiadott adatai szerint az ország készpénzállománya 73,8 milliárd dollár.

Az Apple többet ér, mint:

Az eurózóna 32 bankja együttvéve
A kínai Nagy Fal, amennyiben a benne található csaknem 3,9 milliárd tégla ára darabonként 52 cent
Az USA teljes vállalati adóbevétele 2011-ben
10 évnyi ezüstkitermelés összértéke
Izrael, Szíria, Jordánia és Libanon GDP-je együttvéve
Atlanta minden lakóingatlanának összértéke

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.