BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A cégek még nem költenek IT-re

A globális átlagnál jóval kisebb mértékben nőtt tavaly az információ technológiai termékek és szolgáltatások forgalma hazánkban. A vállalati szféra egyelőre óvatos és a lakosság is árérzékeny, így 2012-ben sem várható jelentős bővülés.

Az egy esztendővel korábbihoz hasonlóan 2011-ben is csak kismértékben nőtt a hazai IT-költés. Az IDC piackutató cég előzetes adatai alapján tavaly mintegy 3,07 milliárd dollár (jelenlegi árfolyamon 681 milliárd forint) értékben adtak el különböző információ technológiai termékeket és szolgáltatásokat, ami 2,7 százalékos növekedést jelent 2010-hez képest. A forgalom ugyanakkor továbbra is igen messze van a mindenkori csúcstól: 2008-ban jóval 3,5 milliárd dollár fölötti teljes piacméretet regisztráltak a válság hatására azonban 2009-ben ez közel 20 százalékkal esett vissza.


Tavaly a növekedés motorja egyértelműen a mobil távközlés volt, a piacot tulajdonképpen az okostelefonok forgalmának 41 százalékos megugrása rántotta pozitívba – mondta lapunknak Fauszt Gábor az IDC Hungary vezető elemzője. Az okos készülékek mellett a hálózati eszközök esetében mért még a piackutató jelentős növekedést: ezen a területen elsősorban a mobilszolgáltatók fejlesztéseinek köszönhetően 7 százalékos gyarapodást mutattak az adatok.


A többi részpiac ugyanakkor szűkült, jobb esetben stagnált. A legnagyobb visszaesést az adattároló eszközöknél mérték, ezek forgalma 7 százalékkal zsugorodott, igaz itt a hanyatlásban komoly szerepet játszott, hogy a thaiföldi árvizek miatt az utolsó negyedévben hiány alakult ki a piacon, ami igencsak felhajtotta az árakat, így sok esetben az is elhalasztotta a vásárlást, aki hozzájutott volna a hiánytermékhez. Az adattárolók mellett szűkült az információs szolgáltatások és a szoftverek piaca is: előbbi esetében 1,1, utóbbinál 0,7 százalékos csökkenést hozott 2011.


A viszonylag gyenge 2011-es növekedés után a kilátások idén sem túl bíztatóak: 2012-ben a tavalyinál is kisebb mértékben növekedhet a magyarországi IT költés.  Az IDC elemzője a teljes évre 3,1 milliárd dolláros értékesítést prognosztizál, ami szűk 1 százalékos gyarapodást jelentene. A részpiacok közül továbbra is a mobil eszközök esetében várható számottevő növekedés, az idén azonban elsősorban a táblagépek húzhatnak, ezek forgalma nagyjából 40 százalékkal haladhatja meg a tavalyit. Az okostelefonok forgalmában 18 százalékos gyarapodást jósol az IDC, míg a negyedik mobilszolgáltató piacra lépése, illetve az általa vállalat beruházások a hálózati eszközök piacán 4 százalékos gyarapodást hozhatnak.


A részpiacok teljesítményéből látszik, hogy a növekedést 2011-ben és 2012-ben is jórészt a végfelhasználók keresletének bővülése biztosítja, a vállalati szféra beszerzései továbbra sem nőnek, a cégek esetében még mindig nagy a költségkontroll. Érdemes ugyanakkor megjegyezni, hogy a céges beruházások visszafogása rövidtávon ugyan komoly nyomás alá helyezte a piacot, az, hogy az informatikai terület a vállalatok többségénél kiemelt költségcsökkentési célponttá vált, komoly lehetőséget is rejt a szektorban ténykedő vállalatoknak, ha azok képesek a vevői igényeknek megfelelően alakítani termékeiket és szolgáltatásaikat.


Bár a vállalatokhoz hasonlóan a lakosság árérzékenysége is magas, a végfelhasználóknál bizonyos termékek esetében az árak csökkenése már most is kellő motiváció tud lenni az IT-eszközök vásárlására. Ennél a szektornál is érvényesül azonban a helyettesítési hatás: sokat elárul például, hogy a PC-piacon annak ellenére nem várható növekedés az idén, hogy a tabletek forgalma robbanhat, ami azt jelenti, hogy a fogyasztók nem a laptopok és asztali gépek mellé vásárolnak táblagépet, hanem azok helyett.

További részletek a mai Világgazdaságban

 

Világgazdaság-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.