BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdok Debrecenben

Debrecenben tegnap avatták fel a Richter új, 25 milliárdos beruházással megvalósult biotechnológiai üzemét.

A miniszterelnök jelenlétében adták át tegnap Debrecenben a Richter Gedeon Nyrt. új biotechnológiai üzemét. Orbán Viktor beszédében hangsúlyozta, az országban zajló fejlesztések annak a jelei, hogy ha lassan, nehezen is, de „kezdünk kilábalni a múlt kudarcaiból, kezdünk magunkra találni”.Mint mondta, biztos abban, hogy a magyarországi cégek fejlesztései mögött az a felismerés húzódik meg, hogy Magyarország az egyik legversenyképesebb országgá alakul át a közép-európai régióban, amely szintén felértékelődőben van. Debrecen célul tűzte ki – mondta Kósa Lajos, a város polgármestere –, hogy a magas hozzáadott értéket képviselő ipart és szolgáltatást támogatja. A Richter beruházása ilyen – tette hozzá. Megemlítette azt is, hogy az elmúlt három évben háromezer munkahely jött létre ebben a szférában Debrecenben.

Bogsch Erik, a gyógyszercég vezérigazgatója az avatáson elmondta, hogy a 2008-ben kezdődött zöldmezős beruházás összességében mintegy 25 milliárd forintba került. A Richter a debreceni üzem megvalósításához egyedi kormánydöntés keretében 1,384 milliárd forint állami támogatást kapott. Az üzem megfelel a legmodernebb nemzetközi gyógyszergyártással kapcsolatos minőségi, biztonságtechnikai és környezetvédelmi előírásoknak – jelentette ki a cégvezető, hozzátéve, hogy a beruházással 120 új munkahelyet hozott létre a Richter magasan kvalifikált szakemberek számára, akik felkészítése évekkel ezelőtt megkezdődött a Debreceni Egyetemmel közösen.

További részletek a Világgazdaságban

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.