BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Richter: Magyarországon most vezetjük be az Esmya nőgyógyászati készítményt

A Richter Gedeon Nyrt. forgalmának stagnálásával számol az idei évben, Magyarországon az árbevétel 20 százalékos visszaesését prognosztizálja. A gyógyszergyár az első negyedév eredményei alapján nem változtatott korábbi előrejelzésén.

Bogsch Erik, a társaság vezérigazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján az első negyedév kiemelkedő eseményei közé sorolta, hogy az Esmya nevű nőgyógyászati készítmény forgalombahozatali engedélyt kapott az Európai Unió valamennyi tagállamában, és az Egyesült Királyságban, valamint Németországban meg is indult a forgalmazás, jelentős társadalombiztosítási támogatással. Hozzátette, hogy a magyarországi bevezetés e hónapban kezdődik. A negyedév másik fontos eseménye volt az eredeti kutatásban elért eredmény: a cariprazine vegyületre vonatkozóan két indikációban is sikeres klinikai fázis III. vizsgálatról számolt be a Richter.

Az év első három hónapjában az egyes piacokon elért eredményeket részletezve a vezérigazgató elmondta, hogy Oroszországban kiemelkedő, 17,9 százalékos, euróban mért forgalmat ért el a Richter, de ennek döntő része előszállításokból adódott. Ezt leszámítva az éves előrejelzésnek megfelelő, 5 százalékos volt a bővülés ezen a piacon.

MTI-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.