BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felfokozott iPhone-láz

A várakozásoknak megfelelően nagyobb kijelzővel érkezett meg az iPhone 5. Az Apple a típussal visszaszerezheti elsőségét az amerikai okostelefon-piacon.

Bemutatta új okostelefonját, az iPhone 5-öt az Apple. Az új készüléket a korábbi 3,5 helyett négycolos „retina” kijelzővel szerelték fel, és a cég vezetői szerint kétszer gyorsabb az elődjénél. Az ötödik verziót három mikrofonnal látták el, a kamera továbbra is 8 megapixeles, bár az „almás” vállalat szerint nagyobb felbontásra képes, mint a korábbi típus.

A Piper Jaffray piaci elemzőcég szerint az új telefonból 10 millió példány találhat gazdára már ebben a hónapban, a JP Morgan adatai szerint Európában jelenleg minden öt eladott okostelefonból egy iPhone. A vásárlási lázat minden bizonnyal fokozza majd, hogy 2010 óta most először módosít a hardveren a gyártó.


Miközben az Apple ezzel valószínűleg hamarosan visszaveszi a Samsungtól elsőségét az amerikai okostelefon-piacon, a szolgáltatók számára nem kis fejfájást okoz a készülék. A Vodafone vagy a Telefonica ugyanis fokozatosan visszaszorították a kedvezményes készülékes előfizetési ajánlatokat, mivel ezek az akciók a Bloomberg szerint az árbevétel 12–14 százalékát vitték el. „A kedvezmények adása nem egy elavult módszer, segítségével jelentősen emelhető a kereslet” – fogalmazott Vincent Brunet, a France Télécom-leány, az Orange mobiligazgatója. Szerinte a következő egy-két negyedévben valószínűleg emelkedik majd az olcsóbb készülékes ajánlatok száma.


„Ezekben a nehéz gazdasági időkben piacvesztésre vannak ítélve azok a cégek, amelyek nem nyújtanak árkedvezményt az okostelefonokra” – mondta az 55 milliárd eurót forgató Swisscanto Asset Management menedzsere. Peter Braendle szerint aggasztó, hogy ez a kedvezményháború csökkenti a szolgáltatók profitját. „Akármit csinálnak is a szolgáltatók, az Apple győzni fog” – tette hozzá.

Folytatják az akciózást?

A Telefonica és a Vodafone még nem nyilatkozott, milyen konstrukcióban kínálják az új iPhone-t, de az biztos, sok előfizetőt veszítettek, amikor beszüntették a diszkontárú készülékek forgalmazását. Az Orange már bejelentette: folytatja az akciózást, és az anyacég, a France Télécom szerint is ez a konstrukció uralja a piacot a közeljövőben. Ám a szintén francia Iliad a piacra lépését követő fél évben 3,6 millió ügyfelet szerzett úgy, hogy nem készülékkedvezményt, hanem igen olcsó előfizetést ajánlott.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.