BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árvíz: mindent kimenekítenek a margitszigeti szállodák földszintjeiről

Információink szerint előfordulhat, hogy a homokzsákos módszerrel nem lehet megvédeni a Margitszigetet az árvíztől, ezért komoly esély van rá, hogy a terület jelentős része víz alá kerül. Péntek délig mindenkinek el kell hagynia a szigetet.

"Vendégeink biztonsága érdekében két margitszigeti szállodánkból a vendégek evakuálását megkezdtük és a mai nappal be is fejezzük. Szerencsére az 1500 vendégünk részére tudunk biztosítani elhelyezést, mivel Budapesten további 10 szállodával rendelkezünk, és gyógykezelésre érkező vendégeinket sárvári és büki szállodáink is örömmel fogadják. A két szigeti szálloda június 17-ig zárva tart” – mondta lapunknak Fodor Mónika.

A Danubius pr-igazgatója hozzátette: a két szállodában az első emeletre kell mindent felvinni a földszinti fogadótérből, recepcióról, az alagsori raktárakból. „Valódi katasztrófa ez, nagyon nagy veszteséggel. Eddig csak olyan árvíz volt, ami az alagsort érintette” – fogalmazott. Telt házzal üzemeltek volna, nagy konferenciákkal, sok vendég azonban visszamondta az utat vagy későbbi időpontra tette át.

Épül a gát

Megkezdték az ideiglenes gát építését a Margitszigeten Tarlós István főpolgármester utasítására - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán.

A Margitszigetre háromezer köbméter homokot és 300 ezer zsákot vittek ki.

A közlemény szerint a Margitszigeten szerda reggel 6 órakor kezdődött meg a védekezés. Elkezdték kirakni a homokzsákokat. Az ideiglenes gátak építését a sziget mélyebb pontjától, a déli csücskétől indulva kezdik - tették hozzá.

Az Erzsébet híd budai hídfőjénél, az I. kerületi Döbrentei téren mintegy háromezer homokzsákra lesz szükség, hogy megakadályozzák a Duna betörését. A szakemberek szerda délutánra végeznek az ideiglenes gát megépítésével.

Fennakadás

Az árvíz fennakadásokat okozhat a Magyar Telekom vezetékes telefon-, televízió- és internetszolgáltatásában Budapest érintett kerületeiben, valamint egyes Pest megyei településeken - figyelmeztet a társaság a szerdai közleményében.

Budapesten a III. és XIII. kerület egyes részein - a Római-parton, Csillaghegy Duna felőli részén, a Nánási úton és környékén, a Hajógyári-szigeten és a Margitszigeten -, valamint Pest megyében Kismaros, Kisoroszi és Verőce településeken a távközlési berendezések elektromos áramellátásának átmeneti szünetelése miatt a Magyar Telekom digitális kábel TV, IPTV, vezetékes telefon és DSL szolgáltatásában fennakadások várhatók - olvasható a társaság közleményében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.