BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az innováció fővárosává vált Budapest

Az innováció fővárosává vált a nyár első hónapjában Budapest, szinte egymást érték a legújabb fejlesztéseket, illetve a hazai startup-világ színe-javát és lehetőségeit bemutató rendezvények. Az elmúlt években érezhetően megpezsdült a kezdő technológiai vállalatok piaca nálunk is, számos ígéretes újításról érkezik hír, és a jó ötletek finanszírozása is egyre inkább megoldható.

Európai uniós és állami források is rendelkezésre állnak a legjobb hazai startupoknak az induláshoz, a Magvető Programban nyertes alapkezelő cégek többmilliárd forinttal támogathatják ezen vállalkozások kezdeti lépéseit. Ez azt jelenti, hogy a következő három évben mintegy 100-120 hazai induló társaság juthat 40-50 millió forinthoz. A Jeremie programoknak köszönhetően tőke van bőven, bár nem egyenletesen a leheteséges befektetési igények teljes palettáján – mutatott rá Málnay Barnabás, a Mobilitás és Multimédia Klaszter Iroda igazgatója. Az MMKlaszter igazgatója szerint továbbra is kevesen vannak például a dolgukhoz értő angyal-befektetők, akikre fontos szerep hárul az értékláncban.

A vállalkozások kezdeti lépéseit segítő szakértőkből is kevés van még, de éppúgy hiányoznak a startup vállalkozóknak teljes körű támogatást nyújtani tudó jogászokból is, pedig ez utóbbiak is elengedhetetlenül fontosak a befektetések megkötésénél, vagyis nélkülük kevesebb lesz a befektetéssel kezdődő startup-sikersztori. A szakember elmondása szerint a startupoknak természetesen tőkére szükségük van, de ez kockázati tőkét, magvető tőkét és adott esetben növekedési tőkét jelent, nem direkt állami támogatást. Állami támogatásra inkább a kutatás-fejlesztésnek és a különböző startup-programoknak, a kezdő vállalkozásokat támogatóknak lehet szüksége, és ezek esetében is csak akkor van helye annak, ha nem piactorzító hatású. Ugyanakkor a hazai induló technológiai cégeket segítené a minél kedvezőbb jogi szabályozás kialakítása is, hogy a legitim és olykor elkerülhetetlen kudarcokból könnyű legyen felállni, hogy minél szabadabb és teljesítmény-orientáltabb legyen a munkaerőpiac, és hogy minél könnyebb legyen a közlekedés a globális és hazai piac között – tette hozzá Málnay Barnabás.

A startupok kiugrási lehetőségeit növeli a Mobilitás és Multimédia Klaszter által szervezett Magyar Innovációs TechShow, amelyet tegnap már ötödik alkalommal tartottak meg. Az idei eseményre a zsűri által a több mint 50 jelentkezőből beválogatott 20 startup összetétele alapján egyértelmű, hogy a következő évek egyik meghatározó tendenciája a három dimenziós nyomtatás lesz. „A 3D nyomtatási technológia emlékeztet az internetes korszak elejére. Kezdetben ugyan korlátozott a hozzáférés, de nagyon erőteljes a víziója. Többek között ez indokolta, hogy beszálljak ebbe az iparágba” - mondta el a Telebitnek Simó György, a FreeDee Printing Solutions alapítója és ügyvezetője. A társaság által forgalmazott három dimenziós nyomtatókat otthoni felhasználásra, kisszériás tárgyak megalkotására tervezték, és főként a profi és hobbi-tervezők igényeit tudja kiszolgálni. De az oktatásban is hasznosak lehetnek ezek a készülékek, illetve olyan vállalkozásoknál, ahol kis mennyiségben kell előállítani tárgyakat, esetleg egyedi alkatrészekre van szükség – vázolta a lehetőségeket Simó György. A FreeDee vezetője szerint számos iparágat forradalmasít majd a 3D nyomtatás, így például megtörheti a gyártás monopóliumát. A vállalat egy amerikai cég termékeit forgalmazza Magyarországon és egyik fő feladatuknak tekintik a piacépítést is. Ennek jegyében szervezték meg a Design Terminallal összefogva az ötnapos Budapest 3D Printing Days-t június közepén, amely a hazai 3D nyomtatás piaci szereplőit, felhasználóit és a technológia iránt érdeklődőket szólította meg.

A Magyar Innovációs TechShow-n az újságírókból, befektetőkből, startup-tanácsadókból és IT szakemberekből álló zsűri végül a ShopDash fejlesztést díjazták. A Canecom mobil applikációja a webes és offline vásárlást egyaránt új szintre emeli. A leginnovatívabb megoldást elismerő közönségdíjat az egy saját adatgyűjtő és összegző rendszert fejlesztő Cubilog csapata kapta. A jelenlévők az intelligens parkolási programot, az Iparkingot bemutató Szabó Sándornak ítélték a legjobb prezentációért járó díjat. A Hipavilon Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. különdíját pedig a Fitnect-3D Virtuális Tükör érdemelte ki.

Az innováció fővárosa volt Budapest

Június közepén közel tíz világszínvonalú hazai és nemzetközi IT témájú rendezvényt tartottak Budapesten. A Magyar Innovációs TechShow-t (HITS) június 11-én tartották meg, a Design Terminal és a FreeDee Printing Solutions társszervezésében ugyanezen a napon kezdődött az ötnapos Budapest 3D Printing Days. A Magyar Innovációs Szövetség éves Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenye is június közepén volt, az országos középiskolás verseny legjobbjai saját standon mutatkoztak be. A kiállítások sorát színesítette a június 11-én és 12-én tartott, a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) által szervezett Innotrends Hungary. A szűkebb szakmának szólt a sok száz mérnököt vonzó IEEE ICC négynapos rendezvénye, amelynek középpontjában a digitális kommunikáció technológiai vonatkozásai voltak.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.