Százhúsz jégkrém percenként

Hosszú felsorolásból áll az a betegséglista, amelyben garantáltan nem szenvedhetünk, ha be akarunk lépni az Eispro törökbálinti jégkrémgyárába. A biztonsági előírásoknak megfelelően kikötik azt is, hogy minden ékszert, órát le kell venni, a kontaktlencse elvesztése esetén pedig azonnal szólni kell a látogatót vezető helyi szakembernek, hogy még időben leállíthassák a gépsort, és megkeressék az elveszett apróságot. Látható, hogy a jégkrémgyárban semmit nem bíznak a véletlenre. Az óvatosság indokolt: a gyár éves kapacitása 17-20 millió liternyi jégkrém is lehet, ahol ennyi termék készül, ott már minden apró hiba is nagy probléma lehet.

Az üzem azonban olajozottan működik, olyannyira, hogy magát a gyárat nem is hűtik, még ebben a kánikulában sem. Igaz, hogy működnek a szorgalmas fagylaltgépek, amelyek a kakaóból, cukorból, vaníliából, és egyéb alapanyagokból készült főzeteket hűtik és kevergetik, de ezután a jégkrém útja olyan gyors, hogy nincs is ideje megolvadni, mire a tízezer raklapos hűtőházba ér. A finomságokat zseniális gépek gyártják, minden automatizált, egyik jégkrém a másik után suhan a mindegyiket szemrevételező dolgozók előtt, hogy belebújjon a csomagolásába, és dobozba zárva a hatalmas hűtőházban várjon ránk, vásárlókra.

Senki ne gondolja, hogy ez a jégkrémek lelketlen falansztere, a termékek változatosabbak egy utca forgatagánál is. Van köztük kicsi és nagy, pálcikás és dobozos, öntött és szeletelt, csokis, és sima, mogyorós, mandulás, áfonyás, és még ki tudja hányféle.

Persze mindegyiket másképp kell készíteni, a végeredmény pedig apróságokon múlik. Az egyik főzetnél az a cél, hogy folyékony legyen, és pálcikás jégkrémként formába öntve szilárduljon meg, a másikat úgy hűtik, hogy szeletelhető, és ezáltal formálható legyen. Létezik persze többféle ízesítésű, többféle alakú, és csomagolású jégkrém. A variációk száma szinte végtelen, csak vaníliából harminc félét használnak Törökbálinton. Hogy a sok bába között ne vesszen el a gyermek, állandóan ellenőrzik a minőséget. Szorgos laboránsok folyamatosan mérik a főzetek víz- és zsírtartalmát, ha valami nem stimmel, az a főzet pocsékba menne, szóval mindenki igyekszik vigyázni. Nem használható fel a gyártási folyamatban lecsöpögő, tört mandulával kevert csokikrém sem, aki ezt látja, annak a szíve szakad meg, hogy ez is megy a kukába, de a higiénia az első.

Van a gyárnak egy kevésbé szigorú, jóval mosolygósabb arca is: ez az érzékszervi ellenőrzés. A magyarul kóstolásnak hívott folyamatra minden műszakban óránként sor kerül, aki itt dolgozik, minden órában jégkrémet majszolhat – és még fizetnek is érte. Az irodisták sem maradnak ki a jóból, hiszen a gyártósorok mellett dolgozók ízérzékelését megzavarhatja a gyárra fátyolként boruló édeskés illat. A fehérgalléros alkalmazottak minden reggel, még tiszta lappal indulva, a munkahelyükre érkezés után jégkrémezéssel kezdenek. Volt már olyan, hogy valami nem ízlett a csapatnak, azt a tételt nem is adták el.

Na persze, ha valaki minden nap, vagy esetleg minden órában jégkrémet kóstol, hamar megunja ezt is. A minőségbiztosítási rendszer kóstolásos tesztje leginkább a diákoknak kedvez. A jégkrémgyár 115 állandó dolgozója ugyan már januártól a nyári szezonra gyártja a jégkrémet, de májustól így is minden munkáskézre szükség van, akkora a kereslet.

Hogy a termelés iramát bírja a gárda, nyaranta közel kétszáz ideiglenes dolgozó, döntően átkozottul mázlista diák áll munkába Törökbálinton, akik persze nem csak a feladatokból, hanem a minőségellenőrzésből is kiveszik a részüket. A munka azonban szeptember végén be is fejeződik.

A világ jégkrémgyárai általában így működnek, Törökbálinton az őrült iramú munka végeztével októbertől december végéig a gépek, berendezések karbantartása, és az új termékek kikísérletezése folyik. 

A cégnek ugyanis saját boszorkánykonyhája van, ahol – a többtonnás veszteségek elkerülésére – először kis mennyiségekkel kísérletezik ki az ízeket. Ugyanaz folyik itt is, mint a nagy gyárban, csak kevesebb kakaóval, kevesebb vaníliával, kevesebb dióval, viszont több fantáziával, és lehetőséggel. Ha beválik, és minden előírt szűrőn, majd a legszigorúbb ellenőrzésen: a kóstoláson is átmegy, lehet, hogy ezt majszoljuk jövőre, amikor újra kánikula lesz.

Magyar jégkrém az európai polcokon
A régi, jól ismert Leo és a Bagaméri jégkrémekkel kezdte a törökbálinti jégkrémgyár még 1991-ben, ám a nagy lehetőség akkor adódott, amikor a világon jelentős szerepet játszó élelmiszeripari óriás, a Nestlé megvette a jégkrémgyártó Schöllert. Utóbbi törökbálinti üzeme eladósorba került, mivel a Nestlé központosította, Lengyelországra és Németországra korlátozta a jégkrémgyártást. A törökbálinti jégkrémgyárat 2009-ben így egy magyar befektetőcsoport tudta megvenni, 2010 óta pedig Eispro Kft. néven működik. Azóta magyarok gyártanak egy sor olyan közkedvelt jégkrémet, amelyet a cég legfőbb partnere, a Tesco ma már számos országba exportál. A Tesco sajátmárkás jégkrémeit is itt készítik, és ugyanúgy magyar jégkrémet vásárolnak a lánc cseh, szlovák és lengyel üzleteiben is.

A cég 2009-es hazai tulajdonba kerülése óta az Eispro több mint 200 millió forintot ruházott be a termelési eszközök modernizálásába és funkciójuk kiegészítésére, hogy lépést tudjon tartani a Tesco megrendeléseivel. Az egyik új beruházás egy kísérleti üzem, ami alkalmas új termékek kifejlesztésére, és a tömeggyártást megelőzően a folyamatok modellezésére. Az exporttermelés növekedésével egyre több olyan terméket kellett kifejleszteni, ami csak természetes alapanyagot tartalmaz, és ezeket az eredményeket folyamatosan ültetjük át az itthon eladott termékek receptúráiba. A befektetések hatására 15 új munkahely is létrejött az elmúlt időszakban – mondta Riesz Gábor, az Eispro Kft. ügyvezetője.

Kínától a Sült Alaszkáig
Mint annyi minden mást, a jégkrémet is a kínaiak találták fel. A tejből, hóból és különféle gyümölcsökből készülő édességet a gazdagok fogyasztották az ókorban. A különleges finomság már akkortájt elterjedt, Nagy Sándor a katonáinak adta, Hippokratész a betegnek javasolta gyógyszerként, de más történelmi alakok is kedvelték. Elkészítése ugyanakkor nem volt egyszerű: a melegben, amikor igazán kívánná az ember, hamar elolvad, így aztán diadalútja az első hűtőgépek megjelenésével vette kezdetét. Az amerikai Harry Burt 1923-ban szabadalmaztatta a „jégkrém pálcikán” elnevezéssel forgalomba kerülő, csomagolt fagylaltját, amely már minden tekintetben igazi jégkrém volt.

A jégkrém egyik legkülönlegesebb változata a világ exkluzív éttermeiben felszolgált „Sült Alaszka” nevű édesség. Ennek érdekessége, hogy a forró és édes tölteléket hideg jégkrém-köpenyben tálalják, ám a speciális – és nagyon nehezen kivitelezhető – elkészítési mód miatt az nem olvad meg, így a desszert egyszerre forró és hideg.