BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A bankok is ismerkednek még a patikahitellel

A patikahitellel a bankoknak a gyakorlatban egy magánszemélyt kell támogatniuk, hiszen a kölcsönt a gyógyszerész veszi fel, ez is akadálya lehet, hogy a pénzintézetek többsége még idegenkedik az államilag támogatott hitel refinanszírozásától – állítják a szakértők.

„A patikusok többsége tapasztalatunk szerint elsősorban bankhitelben gondolkodik, ám a piaci kínálat megteremtését nehezítette az a speciális helyzet, hogy a bankoknak vállalkozói hitellel tulajdonképpen egy magánszemélyt kell finanszírozniuk” – mondja Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója. 


Az OTP a héten kapcsolódott be a patikai hitelprogramba, amely iránt eddig csak takarékszövetkezetek érdeklődtek, ráadásul az elmúlt időben több patikus is jelezte: sikertelenül próbált hitelt felvenni az államilag támogatott hitelkonstrukció refinanszírozására kijelölt pénzintézeteknél.
Csonka Tibor az MFB-vel közös konstrukcióról elmondta, hogy azt minden, a tulajdonszerzési programban érintett gyógyszerész igényelheti egy évtől egészen az kedvezményes konstrukcióban előírt 10 éves futamideig, a kölcsön maximális összege pedig elérheti a 60 millió forintot is. A 3,7 százalékos kamattámogatásnak köszönhetően 3-4 százalékos kamattal felvehető hitelhez a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. nyújt kezességet a tőke 80 százalékának erejéig. 
Az év végéig meghirdetett banki konstrukciót várhatóan elsősorban azok veszik igénybe, akik a legalább 25 százalékos tulajdoni hányadot szeretnék elérni, de a banknál nem zárják ki, hogy lesz, aki már most bebiztosítja a három év múlva kötelező 50 százalékos tulajdoni részesedését is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.