BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több adót akar fizetni a Starbucks

A londoni The Times szerint a Starbucks Londonba akarja áttelepíteni európai központját Amszterdamból. Úgy számolnak, hogy ha nem próbálkoznak adóelkerüléssel, akkor a megnőtt jó hírnév ellensúlyozhatja a több adót.

A Starbucks adóelkerülési gyakorlatát - más nemzetközi cégekéhez hasonlóan - sokan élesen bírálták. Korábban már brit parlamenti képviselők tették szóvá a cég adómorálját. Az N24 német hírtévé pedig arra hívja fel a figyelmet, a cég azért is akarhat több adót fizetni Nagy-Britanniában, hogy ezzel javítsa a róla kialakult imázst. A The Times szerint a Starbucks azzal számol, hogy a szigetországban több adót kell majd fizetnie, ám globálisan az adóterhelése "viszonylag semleges marad."

A struktúraváltást hivatalosan mindenekelőtt azzal indokolják, hogy a cég közelebb legyen a legfontosabb európai piachoz, Nagy-Britanniához - idézte a brit lap a vállalat európai részlegének főnökét, Kris Engskovot. Az áttelepülés a menedzsmentet érinti, "a kávépörkölés azonban Hollandiában marad." Az év folyamán a Starbucks száz fióküzletet nyit majd Nagy-Britanniában, és ott ezer új munkahelyet létesít.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.