BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Taxisok: kevesebb szabálytalanságot talált a BKK

Nyolc hónap alatt 4447 taxigépkocsit vizsgáltak meg Budapesti Közlekedési Központ –a Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezője – járműminősítő munkatársai.

Amíg 2013-ban az ellenőrzésekkor sajnálatosan minden negyedik eljárásban, azaz 24,6 százalékukban szabálytalanságot tártak fel, addig a járművek minőségjavulása okán 2014-ben valamivel kevesebb, minden ötödik vizsgálat, azaz 21,4 százalékuk zárult alkalmatlan minősítéssel.

A taxiellenőrök továbbra is három műszakban, éjjel és nappal, munkanapokon és hétvégén is folyamatosan ellenőrzik a taxiszolgáltatók tevékenységét kiemelt figyelemmel a rögzített hatósági árak betartására. A taxiszolgáltatás-ellenőrzési csoport koordinálja a taxiszolgáltatás-ellenőrzési tevékenységet, amelyet a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelőivel, Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyeletével, Budapest Főváros Kormányhivatala Közlekedési Felügyeletével, a Fővárosi Önkormányzat taxiellenőr munkatársaival, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi és területi szerveivel és a BRFK, valamint a Repülőtéri Rendőri Igazgatósággal közösen végez a BKK.

Az ellenőrök összesen 7379 próbautazásos taxiellenőrzést végeztek el 2014. április 30-áig, és csaknem minden második esetben találtak szabálytalanságot: leggyakrabban a nyugtaadási kötelezettség elmulasztását, illetve az előírtnál drágább fuvardíj felszámolását – ugyanakkor a szabálytalanságok csökkenő trendet mutatnak.
 
Az elmúlt nyolc hónapban elvégzett több mint 7000 ellenőrzés alapján megállapítható, hogy a taxirendelet több elemét betartva a taxismorálban pozitív változást történt. A legjellemzőbb jogsértésnek tekinthető, a taxaméterrel történő csalás vétsége az előző évihez mérten csak kismértékben csökkent, bár március és április jelentős javulást hozott a korábbi hónapokéhoz képest.
 
Az észrevételek száma az előző év utolsó négy hónapjához képest 9 százalékkal csökkent, ami azt mutatja, hogy a taxiszolgáltatást nyújtó vállalkozások egyre inkább törekednek a vonatkozó jogszabályok betartására.

A nyugtaadásra vonatkozó adatokból megállapítható, hogy míg 2013-ban a próbautazások 25 százalékában nem adtak nyugtát a személyszállítási szolgáltatás összegéről, addig 2014-ben a próbautazások 20 százalékában fordult elő ez a mulasztás.

Az utasok egyre jobban megismerik a BKK taxis ügyfélszolgálatát mivel a panaszokból idén 60 százalékkal több érkezett, mint 2013-ban. Azokat kivizsgáltuk, majd megállapítottuk, hogy a legtöbb esetben jogos sérelmet írtak le, ezért hatósági intézkedést kezdeményeztünk.

A fuvardíjból visszajáró összeg átadásának elmulasztása folyamatosan javuló tendenciát mutat: az első négy hónapban a próbautazások 4 százalékában történt mulasztás, 2014-ben ellenben sikerült ezt a rendeletsértést minimalizálnunk, így a próbautazások mindössze 2 százalékában fordult elő ilyen jellegű probléma.
 
Összességében megállapítható, hogy az önálló ellenőrzés-sorozat és a különböző hatóságokkal való együttműködés elindította a várt kedvező változást a budapesti taxiszolgáltatásban. A kiemelt területek, azaz a pályaudvarok, valamit a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren kialakult kedvezőtlen állapotok felszámolására, illetve annak törvényes keretek közé szorításához több idő szükséges, hiszen ezeken a helyeken egy több évtizede fennálló helyzetnek kell megváltoznia. Fő feladatunknak tekintjük tehát ezeket az állapotokat normalizálni, ezért ezt a területet a továbbra is kiemelten ellenőrizzük - olvasható a BKK sajtóközleményéből.
 
A taxik ellenőrzését elsősorban a pályaudvarok, a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér és a belváros taxiállomásai vagy frekventált helyei közelében végezték.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.