BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több magyar üdül Horvátországban

A legjelentősebb tíz küldő állam közül a legnagyobb mértékű növekedést mutatta júliusban Horvátországban a magyar turisták száma, a bővülés mértéke az első hét hónapra vonatkozóan is kiugró - mondta el a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken az MTI-nek.

Marin Skenderovic tájékoztatása szerint a tavalyi júliushoz képest az elmúlt hónapban 14,9 százalékkal több, összesen 123 ezer magyar turista utazott az adriai államba, ahol 15,1 százalékos növekedéssel 746 ezer vendégéjszakát töltött. Vélhetően a csapadékosabb július, illetve a futball-világbajnokság lehetett az oka annak, hogy eközben más országokból csak kisebb mértékben növekedett a turisták száma, Németországból és Hollandiából pedig jelentős, kétszámjegyű volt a visszaesés.

Hozzátette: a kiugró magyar növekedési mutató - amire hosszú évek óta nem volt példa - az első hét hónap összesített adataira is igaz. Magyarországról a vendégszám 13,4 százalékkal bővült 195 ezerre, a vendégéjszakák száma pedig 12,7 százalékkal 1040 ezerre.

A magyarok által leglátogatottabb régiónak továbbra is a Kvarner-öböl számít, a második helyen az Isztriai-félsziget áll, míg a harmadik és negyedik helyen csak csekély különbséggel Split és Zadar régiója szerepel. Utóbbi mutatja a legnagyobb növekedést, idén eddig 20 százalékkal több magyar járt arra és 23 százalékkal hosszabb időt töltött ott.

A magyarok számára egyre kedveltebb a hajós turizmus is. Az első hét hónap alatt 6 százalékkal több, 6 ezret meghaladó volt a hajón tartózkodó magyarok száma, akik együttesen 5 százalékkal több, 33,5 ezer vendégéjszakát töltöttek valamelyik hajó fedélzetén - jelezte Marin Skenderovic.

Beszámolt arról is, hogy a teljes horvátországi idegenforgalomban júliusban némi visszaesés mutatkozott, összesen 3066 ezer vendéget regisztráltak, ami 0,4 százalékos csökkenés. Kisebb mértékű, alig 0,1 százalékos a külföldi turisták számának 2834 ezerre történő mérséklődése, a 232 ezer belföldié 3,6 százalékos visszaesést jelent.

Az év eddig eltelt időszakában összességében még így is növekedési pályán van a horvát turizmus. A 6945 ezer vendég 3,5 százalékkal több a tavalyi hasonló időszaknál, a vendégéjszakák 37 005 ezres száma pedig 0,8 százalékos növekedésnek számít.

MTI-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.