BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megindultak külföldre a magyarok

Pihenni és dolgozni eddig is sok magyar utazott külföldre, a legfrissebb adatok szerint viszont már tanulni és vásárolni is egyre többen járnak a határokon túlra

Pihenni, tanulni, dolgozni és vásárolni is többet mentek külföldre a magyarok 2014 második negyedévében, mint tavaly azonos időszakban. A KSH adatai szerint ebben az időszakban 4,2 millió alkalommal utaztunk külföldre (ebből 2,4 millió utazásnak volt turisztikai célja), ez 5,7 százalékos növekedést jelent.

„A legfőbb motivációkat vizsgálva megállapítható, hogy a többnapos utazások emelkedését – az alacsony arányt képviselő üzleti és egyéb típusú motivációkat kivéve – elsősorban a szabadidős, illetőleg a tanulási és munkavégzési célú, valamint a vásárlási célú utak számának növekedése magyarázza” – írta a KSH.

Tavaly még nem volt ennyire rózsás a helyzet, hiszen a magyarok 2013-ban összesen 16 millió alkalommal utaztak külföldre, ez 0,9 százalékos csökkenést jelentett. Pihenni és dolgozni akkor is többen mentek külföldre, de a tanulást és a vásárlást tekintve drasztikus romlást mértek a statisztikusok. Nagyon messzire ezúttal sem kalandoztak el a magyarok, hiszen a szomszédos országok mellett Németország és Csehország volt a leggyakoribb úti cél.

Áprilistól júniusig 10,8 millió külföldi vendég érkezett, ebből azonban 8 millió ember egyetlen éjszakát sem töltött el az ország területén. Rossz hír, hogy az üzleti utak száma drasztikusan, 13 százalékkal csökkent, a szabadidős utaké azonban szépen gyarapodott, ugyanakkor a több napra látogatók átlagos tartózkodási ideje csökkent. Mivel a magyarok 151 milliárd forintot költöttek el külföldön (ez 13 százalékos növekedést jelent), a hozzánk érkező külföldiek ellenben 372 milliárd forintot hagytak nálunk, ezért az utasforgalom egyenlege megint szép többlettel zárt. Országok szerinti bontásban a legtöbb bevétel – 52 milliárd forint – a németektől származik.

Őket követik az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból és az Ausztriából érkezők kiadásai. Tavaly a külföldiek összesen 1268 milliárd forinttal gazdagítottak minket, míg mi 506 milliárd forinttól szabadultunk meg a külföldön. A javulást természetesen a gyengébb forint is okozza.
A legfontosabb nyári hónapokról még nincsenek adatok, de biztató, hogy augusztusban tovább növekedett a légi utasok száma a Budapest Airport termináljain.

„Nem kevesebb, mint 943,5 ezer induló és érkező utast fogadtak és indítottak a budapesti repülőtérről az év nyolcadik hónapjában, ami 9,2 százalékkal haladta meg a tavaly augusztusi forgalmat. Ráadásul a növekedés motorja immár nem pusztán a repülőgépek jobb kihasználtságában, a nagyobb load factorban rejlik” – közölte a reptéri cég.

Szerintük most már határozottan érződik az idén elindított új járatok hatása is, hiszen a repülőgépmozgások száma is 3,1 százalékkal lett magasabb, mint tavaly ilyenkor. Ami pedig a külföldi városok versenyét illeti: a forgalmi statisztikák élén toronymagasan vezet London a második helyezett Párizs előtt, utána Frankfurt következik, majd Amszterdam és Isztambul feljött az ötödik helyre. Az Emirates pedig már megkezdte a jegyárusítást az október végén induló napi dubaji járatára, amelyet ráadásul mindjárt egy széles törzsű Airbus A 330-assal géppel indít. Az év végére az utasforgalom meghaladhatja az évi kilenc millió főt, ami rekordnak számít.

Lufthansa: több utas

Jelentős bővülést ért el a Lufthansa Magyarországon 2014 januárja és júliusa között: a légitársaság 393 ezer utast szállított az év első hét hónapjában, ami 2 százalékos bővülés, ám ennél fontosabb, hogy a magyarországi utasok jegyvásárlása 6 százalékos többletet mutat. A Lufthansa Csoport többi tagja közül az Austrian Airlines 7, míg a Brussels Airlines 26 százalékkal több utast mondhat magáénak. A légitársaság egy hétig reptéren is kiállítja a Premium Economy modelljét. Az új ülések akár 3 centiméterrel is szélesebbek lehetnek.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.