BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sokat várnak az új uniós pályázatok idei elindulásától a cégvezetők

A közeljövő gazdasági kilátásai kapcsán sokat várnak az új uniós pályázati ciklus elindulásától a Világgazdaság évindító konferenciájának panelbeszélgetésén részt vett cégvezetők.

„A nagy hal megeszi a kicsit mondták régen, most úgy mondanám, hogy a gyorsabb eszi meg a lassabbat. Egyszóval változni kell” – mondta Ács Balázs, a szigetelő anyagokat gyártó Masterplast társtulajdonos cégvezetője a cégét érintő gazdasági kihívásokkal kapcsolatban. Kiemelte: az elmúlt 4-5 évben elég volt, hogy gyártanak és értékesítenek, ez jelenleg már kevés, a vevő nem egy szigetelőanyagot, hanem szolgáltatást szeretne. A hazai helyzettel kapcsolatban bizakodó a cégvezető, szerinte az idén elinduló új uniós pályázatokkal, amelyeknél az energiahatékonyság fókuszban marad, viszonylag jó évnek néz elébe a társaság. „Az a friss hír, hogy bezár a magyar BauMax azonban nem jó jel a hazai építőipar helyzetéről” – tette hozzá. Továbbá elmondta: a rezsicsökkentés a józan ész ellen megy, szerinte az energia-megtakarítás irányába kellene inkább lépéseket tenni. A cég külpiacaival kapcsolatban elmondta, rosszul érinti a céget az ukrajnai konfliktus, mivel Lemberg megyében egy kulcsra kész gyáruk van, azonban nem tudják elindítani a gyártást, jegelik a beruházást.

Majoros Béla, a járműipari beszállító Csaba Metál Zrt. vezérigazgatója a cég kilátásaival kapcsolatban elmondta: cégük egyik profilja, az alumíniumalkatrész-gyártás terén abban a szerencsés helyzetben van, hogy a következő 5-6 évre pontosan tudják, mit fognak gyártanai, 2017-ben induló projektjeik is vannak. Az acélszerkezet-gyártás terén viszont jó, ha három hónapra előre látnak. „Összességben arra számítok, hogy a gépjárműipar töretlenül fejlődik, a válságnak már nem érezzük hátrányát, a kilátások rendkívül pozitívak” - mondta. Februárban újabb gyártócsarnokot adnak át, 50-60 dolgozót fognak emiatt hamarosan felvenni. A cég szinte mindegyik fejlesztéséhez kapott uniós forrásokat, a társaság jövője részben attól is függ, hogy milyen pályázatokat tudnak majd igénybe venni. Amire szerinte szükség lenne, az a kiszámítható gazdasági háttér, vagyis, hogy mennyi adót, hogyan kell fizetni. „Emellett a kiszámítható bankrendszernek is borzasztóan tudnék örülni” – mondta.

A vezetési tanácsadási cég, az AAM Consulting vezérigazgatója, Kornai Gábor cégével kapcsolatban elmondta: a válság miatt a munkatársaik körében jelentős leépítést kellett végrehajtaniuk, és a külpiacra kellett nyitniuk. Az eddig fő külpiaci célpont, a Balkán mellett tavaly már megjelentek Luxemburgban, valamint a karibi térségben, Afrikában is szereztek megrendeléseket. Emellett Azerbajdzsán, Vietnám felé is terjeszkednek. „Jó lenne, ha a magyar piaci jelenlétet ismét növelni tudnánk, ebben a tekintetben az uniós pályázatoktól sokat várunk mi is” – mondta. Emellett Kornai Gábor nagyon optimistán várja a külgazdasági diplomaták kihelyezését is, mivel saját tapasztalatai azt mutatják, hogy erősebb külgazdasági lobbira lenne szükség.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.