BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagy a baj a TV2 háza táján

Gondokkal küzd a TV2: az RTL Klub hét napból hatszor magasan veri a nézettségben, ami rontja a cég hirdetési pozícióit. Nem szólva arról, hogy az évek óta veszteséges kereskedelmi tévének az idén már reklámadót is fizetnie kell, valamint továbbra is bizonytalan, beszedhet-e több milliárd forint terjesztési díjat a kábelszolgáltatóktól.

György Bence program- és hírigazgató keddi távozása azt jelzi, hogy Yvonne Dederick és Simon Zsolt ügyvezető-tulajdonos változtatni akar, s a tévé megpróbálja felvenni a versenyt a nézettségben és gazdasági eredményességben toronymagasan elhúzó RTL Klubbal. A Népszabadság információi szerint Shadia Nugudot, a cég tartalom- és kreatív igazgatóságának új vezetőjét fejvadászok közreműködésével több hónap alatt választották ki.

A TV2 főműsoridős nézettsége tavaly októberben lényegében összecsuklott, amikor mindkét kereskedelmi tévé elindította a hazai bulvárszemélyiségeket felvonultató show-ját. Az RTL Klub Celeb vagyok, ments ki innen! című műsora letarolta az Édes élet című TV2-s produkciót. A kereskedelmi tévék számára a hirdetési piacon legfontosabbnak tartott célcsoportban, a 18–49 évesek körében, de a teljes lakosság tekintetében is a Celeb vagyok háromszor annyi nézőt vonzott, mint az Édes élet.

A látványos vereség miatt a TV2 le is állította a celebshow-ját, de láthatóan nem volt B terve, amellyel mérsékelte volna a veszteségeit. Az elmúlt hónapokban a TV2 szinte csak vasárnapokat nyert, a Sztárban sztár, majd a Rising Star minden fontos célcsoportban piacvezető volt, de ezek a sikerek nem tudták ellensúlyozni az RTL hatalmas fölényét.

A TV2 évek óta veszteséges, a 2013-as évet 10,8 milliárd forintos deficittel zárta.

Amennyiben a kormány tartja magát a megállapodáshoz, amelyet az RTL Klubbal készített elő, s egységesen 5,3 százalékra mérsékli a reklámadó mértékét, a TV2-nek akkor is 750 millió forint különadót kell befizetnie az államkasszába - írja a Népszabadság.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.