BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megint tízezreket küld el a Hewlett-Packard

A következő három évben 33 ezer fős leépítést tervez a Hewlett-Packard (HP), ami a társaság jelenlegi személyi állományának mintegy 10 százalékát érinti.

A létszámcsökkentést már a vállalat november 1-jei kettéválása után kezdik meg, és főként a nagyvállalati ügyfeleket kiszolgáló utódcéget érinti majd. A Reuters beszámolója szerint a Hewlett Packard Enterprise-nál (HPE) 30 ezer munkahely szűnik meg, míg a személyi számítógépek és nyomtatók gyártásával foglalkozó HP Inc.-nél 3300. Az átszervezés ez utóbbi cégnél várhatóan 300 millió dolláros kiadással jár, míg a HPE esetében 2,7 milliárd dollárba kerül. Azonban ezek a költségek a mostani negyedév és a 2018 októbere közötti időszakban oszlanak el.

A HP átszervezésének során nem ez az első hatalmas leépítés, a társaság korábban már 55 ezer fős létszámcsökkentést jelentett be, és csak az idén várhatóan több mint 30 ezer embert küldenek el. Az elbocsátások jól mutatják, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie a vállalatnak a megváltozott üzleti környezet és a személyi számítógépek piacának folyamatos zsugorodása miatt.

A PC- és nyomtatógyártó részleg az elmúlt évtizedben nagymértékben segítette a vállalatot a növekedésben, azonban az okosmobileszközök előretörése és ezzel párhuzamosan a számítógépek iránti kereslet csökkenése miatt egyre nehezebb helyzetbe került. A személyi számítógépek eladásai 2013-ban 10 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól az IDC adatai szerint, a múlt évben pedig további 2,1 százalékos esésről számolt be a piackutató cég. Ez a PC-piac második legnagyobb szereplőjének számító HP számára komoly veszteséget jelent, nem véletlen, hogy az elemzők is azzal számolnak: az utódcégek közül a HP Inc. lehet majd nehezebb helyzetben.

Érdemes megjegyezni ugyanakkor, hogy a HPE is rendkívül kemény versenyre kényszerül, hiszen a nagyvállalatok informatikai stratégiája is alapvető változáson ment át az elmúlt években. A folyamat eredményeként előtérbe kerültek a felhőalapú megoldások, és egyre több társaság szolgáltatásként veszi igénybe a hardvereket és a szoftvereket egyaránt, ami a nagy gyártók számára új helyzetet teremtett.

Tavaly októberben jelentette be Meg Whitman, a HP elnök-vezérigazgatója hivatalosan, hogy kettéválasztják a céget. A lépés mindkét cégnek megadja azt a függetlenséget, fókuszt, pénzügyi erőforrásokat és rugalmasságot, amellyel gyorsan tudnak alkalmazkodni a változó piaci és ügyféligényekhez. A HP-nál arra számítanak, hogy a két új vállalat összesített forgalma nagyobb, mint a mostanié. Ez egyébként nagyjából 110-120 milliárd dollárt jelent évente, vagyis a célkitűzés igen ambiciózus. A HPE-t Meg Whitman irányítja majd, míg a másik társaság vezetője Dion Weisler lesz. A váltás nagyságát jól mutatja, hogy két, egyenként évente mintegy 55 milliárd dollár forgalmú vállalat jön létre, amelyek mindegyike felfér a Fortune 50 listára, illetve világszerte 300 ezer alkalmazottat érint.

Érdekesség, hogy a Hewlett-Packard felosztására vonatkozó elképzelés nem új keletű, a társaság kettéválasztása már 2011-ben is felmerült, azonban akkor a jelenlegi menedzsment még határozottan visszautasította ezt az elképzelést.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.