Életveszélyes orvoshiány vár ránk

Az elmúlt nyolc évben közel kilencezer orvos és fogorvos, valamint több mint háromezer ápoló, szülésznő ment külföldre dolgozni Magyarországról. Az ideálisnál jelenleg körülbelül 2-3 ezer orvossal van kevesebb a rendszerben, azaz tíz megyei kórháznyi orvos hiányzik a magyar egészségügyből. Aki távozott, azoknak nagyjából ötven százaléka még azelőtt döntött így, hogy szakvizsgát tett volna. A fordulópont a 2007-es év volt, amikor 685-en végeztek, miközben 695-en külföldre mentek. A 30-39 évesek, tehát a végzett és rutinos szakorvosok, között 2012 volt a mélypont, akkor több mint 150-en mentek el külföldre ebből a korosztályból. A legtöbben Németországba, Angliába vagy Ausztriába.

Nem csoda: Európában gyakorlatilag alig van olyan ország, ahol nem keresnek többet az egészségügyi dolgozók. Jobbak a körülmények és nemcsak a pénz több a munka is nyugodtabb, mert jóval kevesebb – a csábítás tehát nagy. Itthon, egy tavalyi európai felmérés adatai szerint, 475 és 1061 euró között keresnek, aminél csak a romániai és a bolgár orvosok kapnak kevesebbet. Tizenhét olyan EU-tagállam van, ahol a kezdő orvosi fizetés nagyobb, mint nálunk a maximális - tehát a professzori fizetés – köztük Szlovákia, vagy a görögök. Persze az általános vélemény, hogy az orvosok bére azért olyan alacsony, mert eleve belekalkulálták a hálapénzt. Pedig döntő részéből az orvosok alig 20 százaléka részesül. Vannak olyan szakmák, ahol nem találkozik az orvos és a beteg és a kezdő és fiatal orvosok is alig kapnak paraszolvenciát. Náluk ráadásul az a jellemző, hogy átlagosan 60-70 órát dolgoznak, többségüknek pedig legalább két állása van.

„Öt évvel ezelőtt, szakorvosi vizsgákkal érkeztem meg Németországba – mondja Torma Annamari, nőgyógyász. – A férjem szintén orvos, mivel ő jól beszélt németül rögtön állást kapott. Nekem 10 hónapos nyelvtanfolyamot fizetett a kórház és szolgálati lakást is kaptunk az első évben. Jelenleg 3-4 ezer eurót keresünk fejenként itt és azt tervezzük, hogy 5-6 évet maradunk kint. Gyereket szeretnénk vállalni és amire a nagyobb iskolába megy hazaköltöznénk. Azt szeretnénk, ha könnyen megtanulnának itt egy nyelvet, ha mér így alakult. Mi annak idején a kilátástalanság miatt jöttünk el, ketten együtt nem kerestünk meg 300 ezer forintot úgy, hogy erőn felül vállaltunk. Itt, amíg én csak nyelvet tanultam és a férjem nem ügyelhetett, úgy is kényelmesen szinte pazarlóan kijöttünk a fizetéséből.”

A vidéki kórházak szenvednek
Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint amíg az orvosok a vidéki, az ápolók a nagyobb városok kórházaiból hiányoznak. „Az orvosok esetében is vannak olyan területek és szakmák, ahol a kórházi osztályok működését és létét veszélyezteti az orvoshiány – mondta Velkey György. – Érsebész, altatóorvos, intenzíves orvos, újszülött gyógyász, gyermekorvos – ezek olyan hiányszakmák, hogy vannak az országban olyan kórházak, ahol például szülészeti osztályok szűntek meg vagy a létüket veszélyezteti, hogy nincs újszülött-gyógyász, vannak olyan osztályok, hogy tíz orvos helyett 5-6 orvossal oldják meg a folyamatos ellátást: hullafáradt, mentálisan és szellemileg is kizsigerelt szakemberekkel, kis kórházakban azért szűnnek meg osztályok, azért kell központosítani őket, mert nincs orvos. De nemcsak a kórházakban, az alapellátásban is igen nagy hiány van és ez a kórházak működését is befolyásolja, drágítja a rendszert, hogy az amúgy is túlterhelt intézményekben olyan esetek foglalják a kapacitásokat, amit egy háziorvos is el tudna látni, ha lenne.”

„A nyugati határ mellett két kórházban dolgoztam és azért nem tudtam munkát vállalni Ausztriában, mert nem beszéltem elég jól a nyelvet – meséli Zsolt, aki belgyógyász. – 52 éves vagyok, tavaly óta járok tanárhoz és egyelőre csak hétvégi ügyeleteket vállalok, de teljes állásban munkát szeretnék keresni a tavasszal. A már elviselhetetlenül stresszes és túlterhelt munka és a nyugdíjam érdekében döntöttem így. Kiszámoltam mire számíthatok és úgy döntöttem elmegyek. A magánpraxisban ahol eddig dolgoztam, heti egy esetleg két estét maradni szeretnék, majd hazajárok, de az állami kórházakból elég volt.”

Az érsebész most a legnagyobb kincs
A kórházi orvoshiány 2009 óta krónikus Magyarországon. A már végzett szakorvosok közül a migráció legnagyobb számban a belgyógyászokat, a háziorvosokat, az aneszteziológusokat, a sebészeket, a szülész-nőgyógyászokat, a csecsemő- és gyerekgyógyászokat, a pszichiátereket, a neurológusokat és a patológusokat érinti. Mára e szakmák mindegyike hiányszakmának számít. Az elvándorlás, azonban a speciális orvosi területeken okozza legnagyobb gondot. Az elmúlt több mint tíz évben, 27 szívsebész, 48 érsebész és 76 klinikai onkológus távozott. Az országban 97 érsebész és mintegy 40 szívsebész maradt, ráadásul a 97 érsebészből 21 Budapesten dolgozik, vidéken tehát az összes kórházra 76 érsebész jut. Közép-Magyarországon több osztály is megszűnt ez miatt az elmúlt évben.

Merkely Béla, a Városmajori Szív és Érgyógyászati Klinika igazgatója azt mondta: főleg a kisebb kórházak vannak nagy bajban. Akkorák a bérkülönbségek és a munkakörülmények annyival jobbak Németországban, Angliában és Észak Európában, hogy drámaian lecsökkent azoknak a hazai kórházaknak a száma, ahol meg tudják tartani a jó orvosokat. A magasan képzett orvosoknak is jelentős alternatíva külföldön vállalni munkát. Fiatal orvosok tekintetében megtartó ereje főleg a központi intézményeknek, egyetemi környezetben működő klinikáknak van, ahol jók az innovációs lehetőségek és szélesebb körű gyógyításra, kutató munkára van kilátása az orvosoknak. A városmajori klinikán tudományos külföldi együttműködések, ösztöndíjak és a Magyar Tudományos Akadémia Lendület pályázata is segít abban, hogy jó rezidenseik vannak.

„A szívsebészet esetében elégségesnek látom a helyzetet, de az érsebészet generálisan nehéz helyzetbe került és ez más szakmákat is súlyosan befolyásol – mondta Merkely Béla. – Az érsebészet ugyanis az a terület, amire nagyon sok helyen szükség van. Egy nőgyógyászati műtétnél éppúgy, mint egy szívműtét vagy egy baleseti ellátás esetén. Miután pedig egy speciális, kisebb szakmáról van szó gyorsabban meg is érezzük, ha bajba kerül. Az érsebészet esetében is egy átfogó megoldás hozhatna eredményt. A szív és érgyógyászatnak prioritást kéne adni, központosított intézmény hálózatra, tervezhető jövőképre lenne szükség ahhoz, hogy a következő években helyreálljon a rend és ne okozzon ellátási gondot ezen a területen az orvoshiány.”

Az orvostanhallgatók fele külföldi
A jövő szempontjából nem túl optimista kilátás, hogy a négy orvosi egyetemen, a hallgatók csaknem fele, mintegy 9000 diák külföldi. Csupán tandíjként évente több mint húszmilliárd forintot fizetnek ki Magyarországon. Ez nem is csoda. Egyetlen országban sem költenek szívesen a drágának számító orvosképzésre. A kisebb országok inkább költenek arra, hogy diákjaik után és ösztöndíjak formájában kifizetik más európai országokban az orvosaik képzését. De még az is jobban megéri a tehetősebb országoknak, ha magasabb bérekkel elcsábítják a szakembereket a szegényebb országokból.

Gyors megoldás pedig nem is várható. Ha ma döntene a kormány arról, hogy radikálisan növeli az államilag finanszírozott orvostanhallgatói helyek számát, akkor is évtizedet kellene várni a változásra, mivel 10-12 év, amire egy hallgató az egyetem és a szakvizsgák után gyógyítani kezd.

Nem vonzó a pálya
Abban sem bízhatunk, hogy Nyugat-Európa egyszer csak megtelik és a szívóhatás megszűnik. A nagyobb országok is szakemberhiánnyal küzdenek. Hogy mennyire, arra példa egy két éve készült német tanulmány. Németországban a jelenlegi munkaerőhiány alig öt százalék körül mozog, de az előrejelzések szerint 2030-ig az orvosok körében 111 ezerre, az ápolók esetében 414 ezerre növekedhet és az is sokat elárul, hogy az elmúlt nyolc évben 175 ezer állást töltöttek be külföldiekkel. Az orvoshiány tehát nem magyar, európai probléma. Nem vonzó a pálya: nagy fizikai és mentális megterheléssel jár és nagy befektetést igényel, időben és pénzben egyaránt, amire versenyképes jövedelmet hoz. Azzal számolnak, hogy 2020-ra egymillió egészségügyi dolgozó hiányzik majd Európából. Nem kis felelősség tehát, hogy meg tudja-e tartani a hazai egészségügy a szakembereket.

„A 24. órában vagyunk és nagyon komolyan kell venni ezt a kérdést, vészjeleket kell küldeni a társadalomnak, hogy megértsék miről van szó – mondta Velkey György. – Amennyiben ez a téma nem kerül a társadalmi gondolkodás és a politika prioritásai közé, már tíz év múlva nem nem lesznek biztonságban itthon a betegek, nem lesz aki gondoskodjon a betegekről és az ellátás színvonala tovább romlik. Mielőbbi döntés szükséges a helyzet megoldására, mert egy szakorvos képzése az elhatározástól 10-15 évig tart, egy szakápoló is évekig tanul, nem lehet csak úgy gyógyítókat és ápolókat elővenni, ha nincs honnan. A Ratkó-korszak generációja miatt, alig egy évtized múlva, olyan nagy lesz az ápolandók és olyan kevés az ápolók és a gyógyítók száma, hogy aranyat érő szakma lenne, hogyha hajlandó volna a társadalom megfizetni.”

Már most baj van
Nemcsak a szakmai szervezetek, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tanulmánya is figyelmeztető. Az előrejelzés szerint 2025-re nem lesz annyi háziorvos az országban, hogy a lakosságot megfelelően ellássa: 4,65 millió embernek nem lesz megfelelő alapellátása. Bélteczki János, a Magyar Orvosok Szövetségének elnöke azt mondta: öt év múlva a jelenlegi háziorvosok kétharmada nyugdíjas korú lesz. Négyezer fő nyugdíjba vonulásával kell számolni, úgy, hogy évente csak 60-80 hallgató választja ezt a szakmát. Már ma is ott tartunk, hogy 5700 praxisból,  240 tartósan betöltetlen, 350-400 ezer embernek nincs háziorvosa, helyettesítőkkel és alkalmi megoldásokkal kezelik az orvoshiányt.

„Számomra ez nem anyagi kérdés, nem azért fogok elmenni, ha úgy döntök elmegyek – mondja egy háziorvos, aki egy észak-magyarországi nagyváros külvárosi körzetét látja el. – Sokszor már kedden a rendelés végén úgy érzem, hogy száz éves vagyok, pedig csak 43. Rengeteg az adminisztráció, de tavaly az influenzás időszakban több olyan napom is volt zsinórban, amikor több mint hetven beteget láttam el, mert a szomszédos körzetben 1,5 éve nincs orvos. Ráadásul olyan a körzetem, hogy rengetek a szociálisan rossz körülmények között élő és az idős ember. A mentális gondjaik miatt is jönnek, fegyelmezetlenek, rettenetesen elhanyagoltak. Hosszútávon csinálni ezt, ilyen elképesztően nagy munkateherrel, ez embertelen. A szabadságomnak évek óta csak egy részét tudom kivenni, de pihenni csak úgy tudok, ha elutazom, különben házhoz jönnek a betegek, ha nem találnak meg a rendelőben. Nagy lendülettel vágtam bele kilenc évvel ezelőtt és nem gondoltam, hogy ennyire elkeseredem majd. Két éve beszélünk egyre többet a feleségemmel arról, hogy külföldre kéne menni, legalább annyi időre, amíg kipihenem ezeket az éveket.”