BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Veszteséges, de osztalékot fizet az E.On

Az E.On közműszolgáltató 7,25 milliárd eurós veszteséget szenvedett a harmadik negyedévben, ebben a legnagyobb tétel az a 8,3 milliárd euró volt, amelyet az alacsony energia- ás nyersanyagárakon veszítettek, s amihez az eszközátértékelések és a szabályozói környezet romlása is hozzátette a magáét.

A német cégóriás korábban magasabb, 9 milliárd eurós leírásról tett említést, míg tavaly 5 milliárd eurós korrekció volt szükséges. A nehézségek ellenére az E.On pénzügyi vezérigazgató-helyettese, Michael Sen megerősítette, hogy a záró negyedévre hasonló leírásokat már nem terveznek, viszont az idei évre biztosan kifizetik részvényeseiknek a beígért 50 centes osztalékot. A bejelentésre 3,5 százalékot erősödött az árfolyam, 4,2 százalékkal felhúzva a szektortárs RWE kurzusát is.

Atomerőműveinek kényszerű bezárására is készül az E.On, az üzletágat – a hagyományos energiatermelő egységekkel együtt – jövőre kiszervezi az Uniper nevű cégébe, tiszta helyzetet teremtve ezzel. Az E.On a harmadik negyedévben norvég tengeri mezőinek eladásával is mérsékelte adósságállományát, amely 5,3 milliárddal 28,1 milliárd euróra csökkent.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.