BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Áram–gáz barter az ukrán határon

Új lendületet kapott a magyar–ukrán határon folyó áram- és gázszállítás: a svájci Axpo kereskedőcég nemrég előremutató barterügyletet tesztelt

Egy barteres technikával sikerült megoldani, hogy az ukrán gázimportőrnek ne kelljen dollárban előre fizetnie a Nyugat felől importált gázért – ahogyan az ma általános gyakorlat –, és még az eladó is jól jár. Az ötlet a svájci Axpo áram- és gázkereskedő cégtől származik, amely az elgondolását szeptember 15-től már sikeresen tesztelte is ukrajnai partnerével, a DTEK társasággal. A lényeg az, hogy az Axpo Magyarországon keresztül gázt küld a DTEK-nek, amikor annak szüksége van rá, de cserébe pénz helyett villamos energiát kap – hangzott el az Argus energiapiaci elemzőcég által a napokban Kijevben tartott konferencián. A beérkező áramot a hazai villamosenergia-rendszerrel összehangoltan működő, úgynevezett szigetüzemű burstini erőmű adja. Innen vásárolt közvetve nagy tételt 2009-ig az MVM Zrt. is. (Burstinból Szlovákiába és Romániába is lehet exportálni, míg a szintén ukrajnai Dobrotvirból a lengyel piacra.)

A DTEK-nek tehát nem kell dollárt vásárolnia, az Axpo pedig mentesül a hitelkockázati probléma alól. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a behozott áram a hazai villamosenergia-rendszer irányítóján, a Maviron keresztül a HUPX áramtőzsdére kerül.

A teszt során óránként 30 megawattórányi földgáz cserélt gazdát 15 megawattnyi árammal. A DTEK jelezte, hogy kész a mennyiség növelésére, aminek két okból is van esélye. Egyrészt a két társaság önmagában is jelentős piaci szereplő: a DTEK egyike az öt legnagyobb ukrajnai gázfelhasználónak, emellett a legnagyobb ottani áramexportőr, az Axpo pedig élen jár az EU-ból történő ukrajnai gázszállításban, és az onnan történő árambehozatalban is. A másik ok az, hogy Ukrajna Lengyelország felől pillanatnyilag nem jut földgázhoz, megállapodásuk ellenére Románia felől sem. Maradt tehát számára az eddig is legjelentősebbnek számító és bővítés előtt álló Szlovákia felőli, illetve a magyarországi behozatal.
A nyilvános adatok alapján jelenleg Magyarország felől naponta mintegy 7-8 millió köbméter gázt továbbítanak Ukrajnába, de úgy tudjuk, az Axpo mellett mások is exportálnak.

Folyik a „gyorstárolás”

Holnap lezárul a hazai gáztárolók téli felkészülési, úgynevezett betárolási időszaka. Ám a Magyar Földgáztároló Zrt. (MFGT) még 28-án is kapacitásaukciót hirdetett a 2016/2017-es gázévre úgy, hogy a betárolást holnap reggel 6 óráig már el is kell végezni. A kiírás érdekessége, hogy az abban szereplő, 2016. április 1-jei betároláskezdeti időponton már régen túl vagyunk, azért van benne mégis, mert az MFGT mindig éves szerződést köt, és ennek megfelelően kell a díjat is fizetni. Jelenleg erőteljes, napi 23 millió köbméter körüli Magyarország Ukrajna felőli gázimportja, és jelentős, 13 millió köbméteres az Ausztria felőli is. Az MFGT tárolói szerdán 44,5 százalékos töltöttségen álltak, tavaly csak 32,2 százalékkal indították a kitárolási időszakot.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.