BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Világversenyek pörgetik idén az idegenforgalmat

Csaknem százszázalékos szobafoglaltsággal számolhatnak a júliusi vizes vb idején a minőségi budapesti szállodák, de a világversenyt követő hetekben is nehéz lesz szabad szobát találni a fővárosban

Csak az idén július 14. és 31. között megrendezendő vizes világbajnokság önmagában 6-7 ezerrel több vendéget hozhat Budapestre a szervezők várakozásai szerint. A kéthetes eseményre érkező külföldi turisták száma egyszerre jelent kihívást és lehetőséget a hazai, illetve a fővárosi idegenforgalom számára. A nagyságrendeket érzékelteti, hogy Budapesten több mint 19 ezer kiadható szállodai szobát tartanak számon. Így a folyamatos szállodafejlesztések ellenére sem lesz könnyű az érintett időszakban szobát találniuk a fővárosban azoknak, akik nem foglalják le időben a szállásukat.

„Igazi csúcsüzemre számítunk a vizes világbajnokság idejére. Bár a csapatok foglalásai még csak ezekben a hetekben kezdődnek el, budapesti szállodáink esetében körülbelül 1300 szobát tartunk fenn csak a résztvevők – versenyzők, szurkolók, sportdiplomaták és médiamunkatársak – számára.

Ez a fővárosban meglévő kapacitásaink 40 százaléka” – mondta Kovács Balázs, a Danubius Hotels Zrt. vezérigazgatója. Az érintett budapesti, illetve balatoni Danubius Hotels szállodák pedig már tavaly is 90 százalék feletti kihasználtsággal üzemeltek július második felében. „Persze a kihasználtsági rátánkat is szeretnénk még egy-két százalékkal feljebb tornázni, de ennél fontosabb, hogy a nagy sportesemények hagyományosan a magasabb fizetőképességű vendégeket vonzzák. Erre alapozva a nyári szezon akár 25 százalékos növekedést is hozhat az árbevételünkben” – hangsúlyozta Kovács Balázs.

Ráadásul a vizes vb időben egybe fog esni a Forma–1-es autóversennyel, miközben a július egyébként is a turisztikai főszezon közepének számít. Elsőre talán nem tűnik szerencsésnek a két nagy esemény időpontjának egybecsúszása, ám nehéz lett volna jobb ütemezést kialakítani. Ugyanis nem sokkal a vizes világbajnokság futamainak befejezése után kezdődik a FINA Masters (augusztus 7. és 21. között), amelyre önmagában szintén mintegy 15 ezer sportturistát várnak a szervezők. Augusztus 9-től pedig a Sziget Fesztivál miatt is rendkívül sok külföldi vendég érkezik Budapestre.

A következő évek a sporthoz köthető nemzetközi turizmus erőteljes növekedéséről szólhatnak. Magyarország rangos világversenyeket szervez vívásban, öttusában, úszásban és dzsúdóban, ami nemcsak a közvetlenül ezekhez köthető beutazásokban lesz érzékelhető, hanem jelentős reklámértéke is van – fogalmazta meg nemrég lapunknak véleményét Indra Dániel, a KPMG Tanácsadó Kft. ingatlan-, szabadidős és turizmusfejlesztési csoportjának szenior menedzsere. Fontos azonban, hogy ha ezt ki akarjuk aknázni, akkor több területen is növekedniük kell a turisztikai kapacitásoknak. Budapest szállodaiszoba-kihasználtsága főszezonban lényegében százszázalékos, a Liszt Ferenc repülőtér ugyancsak kapacitása csúcsán jár, bár ezen javíthat a közeljövőben elkészülő mólóbővítés. Ugyancsak fontos, hogy elkészüljön a Dél-Pestre tervezett új konferencia-központ, mert ez biztosíthatja, hogy a hazai turizmus növekedése több lábon álljon.

Az amatőrök is kitesznek magukért

Évek óta folyamatosan nő a Budapest Sportiroda (BSI) futóversenyeire érkező külföldiek száma, tavaly már 68 ezer vendégéjszakát mértek a három hétvégén. A fejlődést jól mutatja, hogy 2010-ben ez a szám még 20 ezer alatt maradt – érzékeltette Kocsis Árpád, a BSI vezetője. A 2016-os év három fő eseményére, a Telekom Vivicittá Félmaratonra, a Wizz Air Budapest Félmaratonra és a SPAR Budapest Maratonra összesen 96 országból érkeztek nevezések, s ezeken 21 ezer célturista, azaz futó és kísérő átlagban 3,2 napot töltött a magyar fővárosban. A futók teljes magyarországi költekezése elérte a hárommilliárd forintot. A legtöbben Nagy-Britanniából, Franciaországból, Németországból, Szlovákiából, Olaszországból és Lengyelországból érkeztek, ugyanakkor nagy létszámban indultak a versenyeken horvát, szerb, macedón és bosnyák futók is.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.