BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csődbe ment egy német légitársaság

Csődöt jelentett az Air Berlin légitársaság kedden, miután fő részvényese az Etihad Airways úgy döntött, nem támogatja tovább anyagilag a német légitársaságot. Az Air Berlin közlése szerint azonban így is folytatják a munkát.

Az cég vezetése az illetékes berlin-charlottenburgi cégbíróságnál kezdeményezte, hogy csődeljárás induljon ellene. Ennél az eljárásformánál továbbra is a vállalat irányíthatja az üzletet. Hozzátették, tárgyalásokat folytatnak a Lufthansa légitársasággal, valamint más érdeklődőkkel további üzletrészek eladásáról.

 

Forrás: MTI

A cég az internetes oldalán azt írta, hogy nem módosít a repülési tervein, továbbra is lehet a már meghirdetett járatokra jegyet venni, és a már lefoglalt jegyek is érvényesek. Ugyanez igaz az Air Berlin leányvállalatára, az osztrák Niki légitársaságra is.

A szövetségi kormány 150 millió eurós áthidalókölcsönt bocsát az Air Berlin rendelkezésére annak érdekében, hogy ne kelljen leállítani a működését. Brigitte Zypries szövetségi gazdasági miniszter elmondása szerint a kölcsön körülbelül három hónapig biztosítja a vállalat működését. Ugyanakkor kizárta, hogy az állam átvállalná a cég adósságait.

Ez nem az első eset, hogy a német kormány hitellel segíti ki a vállalatot, amely évek óta veszteséges, és az előző évet 780 millió eurós hiánnyal zárta. A helyzet idén március végén, a nyári menetrendre való átálláskor romlott drasztikusan, azóta rendszeresek voltak a késések és a járatkiesések.

A Lufthansa és a német kormány támogatják az airberlin átszervezését

A Lufthansa a német kormánnyal közösen támogatja a légitársaság átszervezési törekvéseit, amely lépés biztosítja, hogy az airberlintől az Eurowings és az Austrian Airlines számára személyzettel együtt lízingelt gépek továbbra is változatlan formában üzemeljenek. A Lufthansa már tárgyalásokat folytat az airberlinnel az airberlin-csoport egyes részeinek átvételéről és megvizsgálja újabb dolgozók foglalkoztatásának lehetőségét.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.