BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordokat hozhat a karácsonyi roham

Öt-tíz százalékos bevételnövekedést várnak az áruházláncok az év végi vásárlási láztól, a szárnyasok és az édesvízi halak kereslete 15, illetve 20 százalékkal is megélénkülhet.

Az év végi vásárlói roham közeledtével nem számítanak munkaerőhiány miatti fennakadásokra a hazai áruházláncok – derült ki a Tesco, a CBA, a SPAR és az Aldi lapunk megkeresésére adott válaszaiból. A múlt héten indult el a karácsonyi toborzási kampány a Tescónál, a hipermarket a szakszervezetekkel kötött megállapodás szerint jár el, az előirányzott megemelt létszámú dolgozó 70 százaléka már munkába állt, vagy beléptetés alatt van. A munkavállalók ráadásul 30 ezer forintos toborzási bónuszt kapnak, ha az új kolléga, akit ajánlottak, legalább három hónapig alkalmazásban áll, a karácsonyi időszakban ez az összeg 40 ezer forintra nő – közölte a társaság.

Fotós: M. Schmidt János

Bár tavaly decemberben meghaladta az ezermilliárd forintot a kiskereskedelmi forgalom, a magas bázishoz képest is 3-4 százalékos bővülést hozhat az év végi költekezés, több mint 200 milliárd forintot önmagában lefedhet az élelmiszer-vásárlás és az ajándékozás az Országos Kereskedelmi Szövetség becslése szerint. A SPAR 5-10 százalékos bevételnövekedésre számít, a CBA az elmúlt évi 5 százalékos bővülés megismétlődésével számol, kiemelve, hogy az ünnepek közeledtével emelkedik a vásárlói kosárérték, mert a többség ebben az időszakban a magas minőségű termékeket részesíti előnyben. A Tesco szerint különösen a karácsony előtti másfél hétben ugrik meg az áruházi vásárlások száma, az Aldi pedig úgy látja, a növekedés nagymértékben a saját márkás termékek népszerűségének tudható be.

Ötmillió darab szaloncukor, hárommillió figurás édesség, 250 ezer Mikulás-csomag és 45 ezer saját márkás adventi kalendárium eladására számít a Tesco. A szárnyasok és az édesvízi halak értékesítésében 15, illetve 20 százalékos növekedést vár az áruházlánc, különleges halfajtaként idén a sárga tonhalsteak és lazacok jelennek meg. Az ünnepek alatt 80 százalékkal fogy több hal, mint az év más időszakában – hangsúlyozta a társaság. A SPAR szerint fokozott érdeklődés várható a pulyka és az alkohol iránt is, valamint a sütést érintő kategóriák (liszt, cukor, margarin) körében. Szezonédességből 1,5 milliárd darabos készlettel rendelkezik a lánc, és saját húsüzeme kapacitására építve szilveszterkor 600-700 tonna virsli eladását tervezi. A játékkínálat összeállítását a Tesco idén először a Toytesting program keretében a gyerekekre bízta, így lett kiemelt játék a favonatkészlet vagy a megafonos tűzoltóautó.

Az ünnepek alatt sehol sem működnek hosszabbított nyitva­tartással a Tesco áruházak, de­cember 25-én, 26-án és január 1-jén pedig zárva tartanak – emelte ki a vállalat. A hipermarketek szenteste napján 14, szilveszterkor 18 órakor zárnak, a 94 kényelmi formátumú áruház közül tíz zárva tart ezeken a napokon, akárcsak az adventi vasárnapokon, a SPAR viszont ezeken a vasárnapokon hosszabbított nyitvatartással várja a vásárlókat. December 24-én a 33 INTERSPAR áruház egységesen délután kettőkor zár be, a 344 SPAR és City SPAR szupermarket közül 335 viszont már délben. Az év utolsó napján az este tízig nyitva tartó repülőtéri üzlet kivételével minden egység legkésőbb délután négykor bezár. A Lidl idén az adventi vasárnapokon nem hosszabbít: az áruházak 17 óráig lesznek nyitva. A Penny Market pedig nem nyitja ki a boltjait december 24-én, előtte három napig viszont hosszabbított nyitvatartás lesz.

Harmincmilliárdos fekete péntek

A hazai webáruházak 62 százaléka jelezte, hogy készül a fekete péntekre, s mintegy 1,1 millió rendelésre és 25-30 milliárd forintos forgalomra számítanak – derült ki a GKI Digital és az Árukereső felméréséből. Szeptemberig közel 240 milliárdos bevételt értek el az e-kereskedők, ehhez 22 millió rendelés társult. A karácsony miatt az éves forgalom 35 százalékát az októbertől decemberig terjedő időszak hozza. | VG

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.